Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Kaposi Zoltán: Népességnövekedés és paraszti földhasználat a vrászlói uradalomban a 19. század első felében
Mielőtt azonban erről beszélnénk, szükséges még egy pillantást vetnünk a jobbágyfelszabadítás utáni „telekállapotokra” is. A kataszteri iratok között megtaláltuk Vrászló, Simonyi és Bolhás 1851-es fölmérését, ami a későbbi pontosabb telekkönyveknek, felméréseknek alapját képezte.49 így arra is lehetőségünk van, hogy két eltérő térgazdasági szituációban lévő uradalmi helységnek a földviszonyaira rápillantsunk a jobbágyfelszabadítás utáni években. Az első szembetűnő jelenség, hogy az egyes személyekre összeadott adatok lényegesen eltérnek a korábbi 1830-as funduális könyv adataitól. Emlékezhetünk, 1830-ban mindenkinek egységesen mérték ki a földet. Simonyiban ez még azzal is összefüggött, hogy mindenki negyedtelkes jobbágy volt, s így ugyanazt a nagyságot kapták. Most viszont 1851-ben korántsem egyeznek a mennyiségek. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy egy viszonylag gyors földtőke - akkumulációs folyamat eredményét konstatáljuk, mikor azt látjuk, hogy míg korábban (1848-ban) még mindenkinek ugyanakkora szántója és rétje volt, addig ugyanazon név alatt szereplő falulakó parasztoknak 1851-ben már alapvetően eltérő földterületeik vannak. Vass Péter 1851-ben már több mint 13 kát. hold szántóval és réttel bírt, de a Magyar család két tagja is több mint 11 hold szántóval rendelkezett. Ugyanakkor a Elorváth, Nagyfi, Nagy családok esetében látványos birtokcsökkenést állapíthatunk meg, ahol is a szántók és rétek nagysága már alig érte el a 6-7 holdat. A folyamat konkrét okát nem tudjuk, ám a dűlőelhelyezkedésből és a házszámok kimutatásából szinte bizonyosra vehetjük, hogy jelen esetben az egyes családok közötti birtokforgalomról van szó. A korábbi regulációk eredményeképpen az egyes parcellák egymástól jól elkülöníthetőek. A szántókat ugyanúgy hat darabban mérték ki - a hatos szám minden bizonnyal kapcsolatos a nyomásos rendszer működtetésével -, az egyes parcellák nagysága általában 1000 négyszögölön felül volt. A rétparcellákból az egyes családok mellett három bekezdés áll, vagyis három helyen átlagosan 900-1000 négyszögöles nagyságokról van szó."50 A simonyi kimutatással ellentétben Bolhás adóközség esetében korántsem tudunk ilyen mérvű differenciálódásról számot adni. A nagy határú faluban a paraszti földek nagysága alapján még mindig jól el lehet különíteni az úrbéri telki földeknek megfelelően az egész, fél-, negyedtelkes úrbéreseket, ahol is egy fél telek körülbelül 12-13 kataszteri holdat, azaz mintegy 16-17 magyar holdat tett ki, míg a negyedtelkes paraszt hozzávetőlegesen 5-6 kataszteri, azaz 7-8 magyar holdat birtokolt.51 A kétfajta eredményből néhány általános gondolat is következik. Az 1848-as jobbágyfelszabadítással természetesen az addigi jobbágyok megkapták telki földjeiket immáron tulajdonként, ugyanakkor a kárpótlást az állam vállalta magára, amit persze később földteher-mentesítési járulék formájában az önkényuralmi politika a társadalomra hárított.52 Azokon a tájakon, ahol az úrbéresek lényegesen kisebb telki állománnyal rendelkeztek - ezt láthattuk az alapuradalom falvainál - valószínűleg sokkal feszítőbb problémát jelenthetett a kicsiny föld, s hamarabb megindulhatott egy differenciálódási folyamat. Ott, ahol a telekátlag magasabb volt, a folyamat elhúzódhatott akár több generáción át is, hiszen a rendelkezésre álló földtőke a szaporodó népesség számára elégséges megélhetési forrásnak bizonyulhatott. Az allodiális parasztbérletek Az uradalom úrbéreseinek zöme a telki állomány mellett az urasági földekből is jókora területet bérelt, illetve használt. Erre az teremtette meg a lehetőséget, hogy 189
