Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Kaposi Zoltán: Népességnövekedés és paraszti földhasználat a vrászlói uradalomban a 19. század első felében
Utóbbi két faluról népszámlálás jellegű leírás nem maradt fönn. Fényes Elek szerint a két falu népessége az 1830-as években 500-500 fő körül mozgott. Mindez azt is jelenti, hogy a vrászlói uradalom népessége - a belső szaporulat, a telepítések és a vásárlások által — az 1830-40-es évekre már elérte azt a szintet, amivel a nagybirtoküzem relatíve hatékony termelést, gazdálkodást folytathatott. Az alapuradalmat tekintve a népesség 1784-1841 között 390-ről 668 főre szaporodott, ami 57 év alatt 7196-os össznövekedésnek, évi 1,3%-os növekedési ütemnek felel meg. Ez a növekedés kétségtelenül nagyobb, mint a vármegyei vagy akár az országos gyarapodás aránya, hiszen mértéktartó számítások szerint az eltelt időszakban mintegy 50 százalékkal, vagyis évi 0,8%-kai nőtt az ország lakossága.27 S az sem elfelejtendő, hogy az országos növekedésben az urbánus populáció növekedési üteme lényegesen magasabb, mint az agrárnépességé, így a falusias térségekre mintegy 40 százalékos arány marad csak. Ezzel szemben a népességhiányos vrászlói térség 71 százalékos arányban tudta növelni népességét, de még ez a magas ráta sem tudta eltüntetni az alapvető különbségeket, ami kiválóan látszik a népsűrűség mutatóiban. A vrászlói uradalom népsűrűsége az 1840-es években négyzetkilométerenként körülbelül 10 fő, míg az országos arány megközelítőleg 40-50 fő felé járt.28 Máshol is előfordult azonban hasonló jelenség, hiszen Fejér megyében az előszállási uradalom népsűrűsége is alig érte el a 15 főt, s akkor még nem is beszéltünk egy-két alföldi területről.29 Ha a népességfejlődést vizsgálva kicsit tovább tekintünk a reformkornál, s az 1881-es adatokat összehasonlítjuk a reformkori forrásainkkal, akkor kiderül, hogy az 1841-es vrászlói, pathi, simonyi és gardosi 899 fővel szemben 1881-ben már 1370 személy élt a falvakban.30 Ez azt mutathatja, hogy a 19. században egy nagyjából permanens növekedés képe bontakozik ki a kutató szeme előtt, hiszen a falvak lakossága negyven év alatt 53 százalékkal nőtt, ami hajszálpontosan megegyezik a század első felére regisztrálható 1,3 százalékos évi növekedési rátával. Értelemszerű, hogy az évi 1,3 százalékos hosszú távú népességnövekedési arány lényegesen magasabb, mint a tradicionális társadalmaknak a szakirodalomból közismert népességszaporulata. Ennek magyarázata sokoldalú lehet, részben - az eddigiekben már tisztázott - gazdasági fejlődés, a megnyíló munkaalkalmak, részben pedig a piacközelség és a városmeilettiség vonzereje. A piaci lehetőségek növekedése hosszú távon relatíve fejlődőképessé tehetett agrártérségi csoportokat, közösségeket.31 A következő fejezetek lesznek hivatva megvizsgálni ennek a hosszú folyamatnak a társadalomszerkezeti, szocioökonómiai összetevőit, belső struktúrájának feltárásával, leírásával. 2. A falusi társadalom és a földhasználat Az iparosodás előtti korokban a társadalmi státus alapját és a jövedelemszerzés lehetőségét elsődlegesen a föld adta. A földdel való rendelkezés generációk sorsát dönthette el, hiánya pedig életre szólóan behatárolhatta nemzedékek sorsát. Bár a tradicionális társadalmak mindig rendelkeznek némi társadalmi mobilizációval, a falusi népesség az alacsony munkatermelékenység miatt hosszú időre odaláncolódott földhasználatának terepéhez. így az sem véletlen, hogy amikor a falusias társadalom szerkezetére vagyunk kíváncsiak, elsődlegesen - de nem kizárólagosan - a földbirtokviszonyokkal összefüggő rétegzettségét kell górcső alá vennünk. 182
