Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Kiss Z. Géza: Iratok a Dráva-völgyi állatkereskedelem történetéhez
Üzletkötések — bukások A tudatunkban úgy él, hogy a jószágot, akár sertés, akár szarvasmarha legyen, vásáron veszik és ott is adják tovább. Egyébként üzletkötés helye lehet az embernek, állatnak egyaránt szállást biztosító csárda is. Legelső iratunk azonban azt tanúsítja, hogy bogdásai Patak András és besencei Tóth János, akik hivatalos igazolás szerint „...minden gyanuságtúl üressek és hajtatnak el adás véget Kanisára”, Gyöngyösmelléken, nemes Madarász László házánál szálltak meg, és itt foglalózta le 11 forint 20 krajcárral Patak András, Tóth János 103 darab sertését, és ajánlott értük páronként 33 forintot. A Darányban töltött első éjszakán Patak valószínűleg áreséssel kapcsolatos híreket hallott, mert reggel a két hajtót kifizette, a sertéseket pedig „bitangjában ott hagyta”. Előfordult olyan eset is, hogy Vörös János páprádi bíró, aki többször is megjárta Kanizsát, utolsó útján Iharosberényben szembe találta magát egy oszrói legénnyel, aki a kanizsai bírónál letétbe helyezett 4200 forintnyi összeget hozta magával üzlettársa számára. A legény (önként vagy kényszerből?) átadta Vörösnek a 2037 forintnyi járandóságát, sőt még 200 forintot is útiköltségeire... A két eset bizonyosan megtörtént, de a háttér homályban marad továbbra is.39 A fenti két példa nem szabályt erősítő kivétel, hanem alighanem egy általánosítható gyakorlat egyik felének bizonyítéka. Az itt közölt források szinte egybehangzóan azt bizonyítják, hogy ezek az üzletek leggyakrabban otthon, sub rosa köttettek. Fontos jellemzőjük, hogy az egyik félnek eladó portékája, a másiknak piacismerete volt, de tőkéje egyiknek sem. Az értékes állomány minimális kaució ellenében történő átadása, a nélkülözhetetlen pénztőke megszerzése, sőt felkínálása, az egész üzlet bohémnek tűnő elindítása a kor kínálta javak megszerzését lehetővé tevő pénz utáni közös vágyra vezethető vissza. Az igazi megméretés a piac harsány nyilvánossága előtt történt: ott mondtak végső ítéletet a légvárak felett... Érdemes belehallgatni páprádi Vörös József sertéskereskedő és megözvegyült komaasszonya, a besencei tiszteletes asszony vitájába, aki „az előbbi nyereség ízétől gyullasztván...” éjszaka, lámpás világánál ment át a szomszédos Páprádra, megkérni Vöröst, hogy feles társa lehessen. A pénz utáni vágy mozgatta if). Váczi Sámuel vajszlói kereskedőt, hogy Bajtsy Gergely mindszenti lelkésztől 1000 forintot kérjen ezzel a csábító ígérettel: egy év múlva a törvényes 6 százalékos kamattal, sőt „...az melléje teendő háládatossággal edjütt” visszakapja „az kitett Capitalist”. Minden bizonnyal a tiszteletes urat sem egyéb mozgatta, mint a finoman felajánlott uzsorakamat reménye. *0 A nagy üzletkötések és a nagy bukások a pillanatnyi érdekek szerint változó összetételű kompániákban történtek. A vajszlói úriszék előtt 1811-ben, Váczi Péter és társai (Váczi János, a Vajszlói Krónikából ismert Kis Tóth József, Kámán István) valamint hídvégi Kun Tamás és társai (Babos János, Petkó János, Sánta József) között folyó perben a vidék szinte minden prominens disznókereskedője szerepel. A pert a Váczi kompánia kezdeményezte, akiktől Kun Tamásék a mogyoróskai csárdában 103 sertést megkívánván venni, párját 430 forinton, ezekre 100 forintot adtak és 4000 forint letételét ígérték. Másnap a felperesek képviselőjével, Kis Tóth Józseffel elmentek Oszróba, hogy ottani hitelezőiktől felvegyék az ígért 4000 forintot, de „...a sertés árának megbomlásárul némely hírt hallván”, veszni hagyták a foglalót, és a sertéseket a felperesek nyakán hagyták. A pert az alperesek veszítették el, mert 141
