Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Kiss Z. Géza: Iratok a Dráva-völgyi állatkereskedelem történetéhez
Tóth Józsefnek ruházatával együtt pályatükrét is megörökítette Dániel nevű fia, értékes Krónikájában, akivel a 16. és 30. számot viselő iraton is találkozhat az olvasó.33 Egy tőről fakadt ez a magatartás a magyaroknál, horvátoknál egyaránt megtalálható lakodalmi túlköltekezéssel, az elmúlásukat követő torral, a sokkal szélesebb körű templomi „ruhabemutatókkal”. Ne gondoljunk itt kora kapitalista „tőkeakkumulációra”, tartós jövedelmet ígérő invesztíciókra, hiszen csak önmutogatásról és az ismert fényűzési hajlam gátlástalan kiéléséről van szó. Ezeknek az álmodozó kisembereknek az ébredését nem „özönvíz” követi, csak naiv hitelezők és szerencsétlen családtagok nyomora - pusztulása. A kompániák létszáma 2-10 között mozgott, de hiteles iratok alapján is nehéz pontos adatot közölni, mert rendszerint nagyon erős egyéniség volt a vezető, és csak a nagyvonalú „Társaságom” kifejezést használta, de ha egy-egy társát név szerint említette is, gyakran a „pajtásim”, „czimboráim” kifejezésekkel utalt rájuk.34 Egy további irat majsi horvátokról beszél, „kik nyolczan, vagy kilenczen vannak egy Companiába”, a távoli Zomborban lakó Szotinácz Simonnak „két Czimborás Társai” vannak; a Vas megyei Gyanafalván lakó „Kompániás kereskedők”- ről pedig csak azt tudjuk, hogy „fejek Forán Mihály és Kar Ferencz”. Említsük meg még egy 1814-ből származó iratunkat, amelyen vajszlói öreg Váczi Péter és kompániája (öreg Szabó János, Kis Kovács Peti, Kis Simon János és Takács András) együttesen panaszkodik Kámán István és Hőgye János disznókereskedőkre... A kompániák magja lehet állandó, de tagsága rendszerint ad hoc jellegű, és igen gyakori, hogy tagjai érdek, szimpátia, és nem területi elv szerint, szomszédos községekből kerülnek össze.35 A kereskedőtársaságok hullámzása nyomán váltak általánossá analfabéta kortársak előtt olyan kifejezések, mint kapitális, summa pénz, creditor, obligatio, árestálás stb. A külföldi kereskedőkkel való kapcsolatoknak elsősorban negatív példái maradtak. Ifjú Kámán István (elrettentő) példáját említettem már a kereskedelmi kapcsolatok kiterjedésénél, minthogy utána sok helyütt maradt adósság, ígérgetés, megszegett szó. Most megemlíteném a feledékenységre utaló „Pro Memoria!” c. kötelezvényét, amelyet Szabó István nevű, drávacsepelyi üzlettársával együtt írt alá arról, hogy a bácskai Szivatzon lakó David Radoszavlevicsnek 10 napon belül megfizetik a 60 darab marha árából még hátralévő 1980 forintot.36 Egy másik iraton a bukás felé sodródó Kun Tamás hídvégi kereskedő „Obligatio”-ját tanulmányozhatjuk, amelyben kötelezi magát, hogy mihelyt eladhatja a valpói Jozo Milosevicstől átvett 75 darab sertést, azok árát, 2007 forintot azonnal kifizeti. Az alábbiakból azonban az is kiderül, hogy már négy ízben nem tartotta meg a vállalt határidőt, és ezúttal arra kötelezi magát, hogy ha két hét múlva sem fizetne, akkor a kereskedő szabadon rendelkezhet minden ingó és ingatlan jószágával, sőt azon felül még 200 forintot is ígért. A kötelezvény verzóján azonban még további meghosszabbításról olvashatunk.37 Csak egy olyan irat van a gyűjteményemben, amely „hazai” követelést tartalmaz. Ebben vajszlói Váczi Sámuel Baranya vármegye alispánját kéri, hogy segítsen visszaszerezni a zombori Szotinácz Simonnak és társainak kölcsönadott 687 forintját. Ezúttal a horvát adós mentegetőzik azzal, hogy a pénzen Oraviczán sertéseket vásárolt, de azokat egy másik tartozás ellenében Siklóson lefoglalták.38 140
