Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 24. (Kaposvár, 1993)
Kiss Z. Géza: Iratok a Dráva-völgyi állatkereskedelem történetéhez
somogyi) Sellyéig, majd Daránytól Babócsán át Kanizsáig, ha nem is egyenletes minőségű, de megbízható volt. A Sellyétől Sósvertikén, Drávasztárán át Verőce megyébe, illetve Drávafokon át Gyöngyösmellékre, vagy Lakócsán át Darányba azonban hidakkal átívelt mocsarak között vezetett az út.16 Első forrásom17 szereplői, besencei Tóth János, akitől Kanizsára indított 103 darab sertését bogdásai Patak István Gyöngyösmelléken lefoglalózta, majd Darányig továbbhajtotta, de ott valami miatt sorsukra hagyta. Míg Tóth János a siklósi szolgabírót felkereste, hogy mi történjék az állatokkal, addig a darányi elöljáróság etette, őriztette azokat, majd gazdájuk visszatérte után Babócsán-Berzencén-Csicsón állomásozva érkeztek meg Kanizsára. A mellékelt Specificatio alapján pontosan nyomon követhető egy adott útszakaszon a sertéshajtás, éjszakáztatás, etetés költsége; láthatjuk a kocsin utazó kereskedőt, a sertéseket gyalog hajtó pásztort, vagy a beszálló vendéglők aklaiban etető csapiárt illetve alkalmazottját.18 Megtette ezt az utat Kanizsáig többször is, majd onnan tovább Sopronig, sőt „szinte Bécsig” a vajszlói uradalom disznókkal és szarvasmarhákkal is kereskedő bírája, Vörös József, majd 1817-ben ugyancsak bírói tisztet viselő János fia, aki „gyalogul” is, kocsin is járt Kanizsán a pénze után.19 Hídvégi Mészáros János testamentumából, amellyel kitagadta az akarata ellenére kereskedésbe „elegyedett” József fiát, azt is megtudhatjuk, hogy melyek voltak az ormánsági kereskedők frekventált somogyi vásárai. Ezek közé tartozott a magyar-sokác-német lakosságú Mozsgó, a magyar lakosságú Istvándi, amelyek vásárain 1-1 pár ökröt adott el, azután Szigetvár, ahol 1 tehenet és Kanizsa, ahol két jó sertést értékesített. Ezeken kívül marhát, disznót, takarmányt adott el vagy vásárolt Hídvégen, Vajszlón, Kisszentmártonban és Lúzsokon.20 Az állatkereskedelemnek a vízszintes tengelyt jelentő Dráva vonaltól délre és északra való távolságát azzal az irattal rögzíthetjük, amelynek vádlottai a szlavóniai Bródból (Slavonski Brod) vett 200 sertést (valószínűleg többszöri megforgatás után) a morvaországi Brnoban adták el.21 Kelet felé a legmesszebbre a Belgrád közelében fekvő Zimonyig (Zemun) a három Váczi (Péter, Samu, János) jutott el.22 Gyakran jártak ormánsági kereskedők a Dráva túlsó partján lévő Valpóban,23 vajszlói Kámán István után pedig a szlavóniai továrniki és miholjáci kereskedőknél éppúgy 800—1800 forint közötti adósság maradt, mint a Bács megyei Szivaczon vagy a kelet-baranyai Majson.24 A sertéskereskedelem résztvevői Az állatvásárok legnépesebb rétegét a hagyományos gazdálkodást folytató parasztok alkották, akik a makkon hizlalt (szükség esetén mindenfelé bőven termő kukoricával feljavított) sertéseik kisebb hányadát elfogyasztották, nagyobb részét pedig a vásárokon hazai vagy idegenből jött kereskedők útján értékesítették.25 Árultak természetesen malacokat, továbbnevelésre való süldőket, hizlalni való disznókat is... A sertésvásárok sztárjai a palócnak nevezett nagykereskedők voltak. A kákicsi Kiss Géza adatközlői26 a 20. század elején úgy emlékeztek, hogy eredetileg a Nógrád és Hont megyéből érkezett kereskedőket nevezték így, akik egy-egy vajszlói hetivásáron 2-3000 (!?) darab egy-másfél éves ártányt vagy ivartalanított (miskárolt) göbét vettek, és lábon hajtották ismeretlen cél felé. 138
