Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Dóber Viktor: Ferences házikáplánok Somogysárdon és Somogy megyében 1740-1884
A veszprémi ferences akták közt találjuk Simonffy Mihály kéthelyi plébános igazolását éppen úgy, mint Fekete Márton nagybajomi papét. Mindkettőről közöl életrajzot Pfeiffer János történeti névtára.2-1 Minket ez utóbbi érdekel, hiszen amíg ő Bajomban működött 1743 decembere és 1746 júniusa közt, addig történt meg a váltás Sárdon: 1744-ig a segesdi atyák, 1744-től pedig az andocsiak kaptak megbízatást a sárdi házikáplánság betöltésére... Most először hallgassuk meg, mit is mond latin nyelvű igazolásában Fekete Márton 1744. nov. 26-án. Ebben kijelenti, hogy a Szent László ferences tartomány atyái mindeddig szabadon jártak-keltek, vagyis koldultak és lelkipásztorkodtak az ő nagybajomi plébániája egész területén, így a filiális falvakban, Sárdon és Kutason is, különösképpen ott, ahol illir-horvát népesség lakik magyarokkal vegyesen. E tájakon tehát mindenkor dicséretesen végezték a lelkek üdvére szerzetesi munkájukat: magyar és horvát szentbeszédeikkel, lelki szolgálataikkal és még jelenleg, 1744-ben is ezt teszik minden nehézség és akadályoztatás nélkül, azaz „sem én, sem híveim” nem gátolják az ő működésüket. Ezzel szemben a mariánus tartománybéliek soha nem jöttek be e területre, már csak azért se, mert ezek közt alig van olyan szerzetes, aki beszélni tudja az itteni nép horvát nyelvét. Azt is vallja, hogy Nagybajomon túl Mesztegnyőnél van a Szt. László-tartomány határa, de itt sem a mariánusok szolgáltak, hanem mindig a segesdiek, s idetartozik még Kéthely és Buzsák is: ezért járják nyugodtan e tájat a Szt. László-tartomány szerzetesei egészen Lengyeltóti vonaláig, és ennek papja, Bobus János is éppen olyan igazolást ad, mint Fekete Márton és társai.21 Erről a Bobus Jánosról olvassuk Pfeiffernél, hogy dalmát származású, tanulmányait is részben Zágrábban végezte, és Budán fejezte be és 1734-től működött Lengyeltótiban.26 De magának Sárdnak „Mir" telepeseiről emlékezik meg már az 1695. évi összeírás, de az 1745. és 1748. évi egyházi összeírások (az utóbbi voltaképpen Visitatio Canonica, de ennek is van névsora) is jól mutatják a lakosság java részének horvát-illir származását, miközben azt is megjegyzik, hogy már nagyrészt el is magyarosodnak.27 Mivel már többször is szó esett az ún. tartományokról, megjegyezzük, hogy hazánkban a ferencesek igen nagy száma miatt volt fontos tartományokra osztani a kolostorokat. így a Szent László-tartomány Kéthely, Buzsák, Lengyeltóti vonalától déli irányba húzódott, Segesd központtal, de 1740-től ide tartozott a mesztegnyői új kolostor is, valamint Nagyatád kolostora. Az 1700-as években a Szent László-tartomány központja Horvátországból irányította a magyar kolostorokat. E vonallal szomszédos volt a marianus tartomány, míg északon, Esztergom-Gyöngyös vonalán a szalvatoriánnsok kolostorai húzódtak. 4. A mariánus Andocs vonzáskörében a) A szalvatóriánusok kiszorulása Sümegről. A Veszprém egyházmegyei ferencesek rövid története. Takács Ince ferences történész tévesnek tartja azt az adatot, hogy már az 1200-as évek végén 54 ferences kolostorunk van, az azonban igaz, hogy egy század múlva egy ragúzai ferences feljegyzése szerint 1385-ben „a magyar provinciának tíz őrsége, ötven konventje, öt klarissza monostora és négy harmadrendi kongregációja volt”. Ezt a magyar ferences tartományt felülmúlja lassan a Bosznia felől beszivárgó és szigorúbb irányú, ún. obszerváns ferences rend az ún. cseri barátok és a Csanádi, pécsi és kalocsai egyházmegyében egymás után létesítik kolostoraikat. Különösen a 53