Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Dóber Viktor: Ferences házikáplánok Somogysárdon és Somogy megyében 1740-1884
Természetesen tudnunk kell azt is, hogy ekkoriban e házikáplánok szinte évről étre váltakoztak. A rend így próbálta biztosítani a kolostori szellemet is, mert hosszabb időre nem akarta idegenbe engedni szerzeteseit. Csak majd az 1800-as években tapasztaljuk főleg két atyánál, P. Gazdag Gábornál és P. Rogán Rajmundnál, hogy hosszú éveken át lehettek az uraság szolgálatában. Sajnos 1740-től jó tíz éven át szinte egyetlen házikáplán nevét sem ismerjük a bajomi anyakönyvekből, mert ebben az időben rendetlenül vezették az illetékes bajomi plébánosok az anyakönyveket, vagyis ha meg is kapták a sárdi adatokat a páterektől, Bajomban ezeket nem jegyezték be. Az 1750 előtti anyakönyvekben jóformán még rovat sem található a keresztelő pap számára: még a bajomi pap nevére is legtöbbször a komák közt bukkanunk rá, mivel a plébános is vállalt komaságot. Csupán a már ismerős Guzmics Tamásnál jelezték, hogy ő tényleg ferences atya. Szerencsére a veszprémi ferences aktákból megtudjuk, hogy Somssich megjelenésétől vagy 4 éven át a segesdi atyák szolgáltak az újonnan alapított sárdi házikáplánságban, 1745 után pedig 1778-ig az andocsiak küldtek ide pátereket. 1778-ban aztán újra a Szent László-rendtartomány atyáit találjuk itt.20 Sajnos az akták közt nem akadunk rá egyetlen utalásra sem, mely elárulná: Segesd szolgálata miért szűnt meg 1744-ben és miért hívott ettől kezdve andocsi atyákat. Egyébként a hosszú életű Somssich Antal, aki előbb Somogy alispánja, majd később bécsi udvari referendárius21 is lett, 1779-ben hunyt el, s így érthető, hogy egészen haláláig Andoccsal tartott kapcsolatot és csak József nevű fia tért vissza a segesdiekhez. b) A segesdi búcsújáró hely fellendülése: az 1742. évi tanúkihallgatás a gyógyforrás ügyében. Sárdon már két év óta volt ferences házikáplánság a segesdi kolostor jóvoltából, mikor Segesden 1742. jún. 30-án AcsádyÁdám veszprémi püspök és Széchenyi Antal gróf, ottani földesúr és kegyúr közös akaratával tanúkat hallgatnak ki egy tervezett kegykápolna érdekében. Az ún. szentkút, csodaforrás fölé akar ugyanis a kegyúr kápolnát építeni, ezért kíváncsi arra, hogy a tanúk szavahihető módon igazolják-e e csodaförrás múltját, Mária égi közbenjárását még a török időkben is... Már a 3 kérdés is érdekes: 1. Ez a segesdi határban levő forráskút miért hívatik Szent Kútnak, volt-e Isten tiszteletére mellette templom? 2. Volt-e e kútnak természetfeletti haszna? 3. E kút „mostani ereiben” régtől van-e vagy mw^nság? - más szóval régi időben is megvolt-e e forrás gyógyító ereje vagy csak utóbbi időben kezdik ezt a hírt terjeszteni... 1. tanú: Balog Györg’ jobbágy, Felsősegesd, róm. kát., 40 éves. Vallja, hogy mindig „Szent és javós Kútnak” nevezték, de mellette templomot nem tud, „hanem mint egy dűlő földnyire volt régenten egy Templom, melyet Szt. Miklósnak neveztenek.” E kút hasznát tapasztalták. Ő maga is „fekélyes betegségben lévén három Új hold vasárnapokon benne meghmosódván meg tért egéssége.” Kiskorától fogva tudja, hogy „mindétig Új hold vasárnapokon sok féle nyavalyákban lévő Személlyek gyakorlottak ezen kúthoz való járásokat, mellyek jelenségére rongyokat is fel akasztottak.” 2. tanú: Bakos Mátyás jobbágy, 89 éves rk. F. Segesd. Noha ő a kút hasznát nem tapasztalta, de hallotta, hogy „sokan még az Dunántúl levő tartományokrul is el 51
