Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Szántó László: Látlelet a sztálinista agrárpolitikáról a somogyi összegzés kaposvári vitáján
társadalmának erős törzsét a maguk földjén, a maguk erejével gazdálkodó régi és új kisparasztok és középparasztok széles tömbje alkotta. A régi és új nagygazdák, s a régi és új szegényemberek kevesen voltak, és viszonylag jelentéktelen szerepet játszottak a falusi társadalom két pólusán.”6 A nemcsak Somogy, hanem lényegében az egész Dunántúl agrártársadalmát jellemző viszonyok elemzését követően a szerző a Rákosi-féle MDP-vezetés kollektivizá- lási politikáját vizsgálta meg, rögtön tisztázva a kiindulási pontját: „Ily módon az 1948^49-re kialakult agrárviszonyok voltaképp előírták azt az utat, amelyet a mezőgazdaság szocialista átalakítása során Somogybán követni kellett volna.” Logikus okfejtéssel, és az általuk bejárt községekből hozott példákkal igazolja, hogy a korabeli agrárpolitika szükségképpen vezetett el a mezőgazdaság teljesítményének visszaeséséhez. Ennek meghatározó okát a szerző a következőkben fogalmazta meg: „Az egyéni gazdasággal folytatott politika a somogyi falvak termelésének éppen azon ágaira mérte a legsúlyosabb csapást, amelyek a helyi parasztgazdaságnak mintegy' központi ágai, tartópillérei... A somogyi parasztgazdaság néhány évtizede - láttuk - az intenzív állattenyésztés s az ezzel összefüggő takarmány-vetésforgós földművelés irányában fejlődött.” A hanyatlás más tényezőinek számbavétele után, s a vizsgált falvakban szerzett ismeretek birtokában Márkus megállapítja, hogy a megnyomorított egyéni parasztgazdaságok termelése 30-40%-kal visszaesett, ami természetesen nemcsak számultra, hanem az ország közellátására nézve is tragikus következmény'ekkel járt, annál is inkább, mert mint írja: „Ezt a kiesést 1950 és 53 között korántsem ellensúlyozta, de nem is ellensúlyozhatta a kollektív nagyüzemi termelés..., mert az 1949-50 táján alakított termelőszövetkezetek (Hedrehelyen, Vésén és Somban is) szegények voltak és termelésük is szegényesen, kezdetlegesen indult.”' A tanulmányban olvashatunk az 1953-as, első Nagy Imre kormány ismert, a tszcs-k feloszlását, a tagok kilépését engedélyező intézkedéseinek hatásáról, arról, hogy Somogy megyében tömegessé vált ez a kilépés és feloszlás. A szerző a következő magyarázatot adta erre a jelenségre: „Az 1953. nyári-őszi kilépési hullám lényegében az 1951-53-as beléptetési hullám visszahatása volt... A kilépési mozgolódás azonban azért csaphatott túl medrén, s válhatott helyenként indulatoktól fűtött, elkeseredetten határozott mozgalommá, mert a falvak kisparaszti-középparaszti többségének jogos elkeseredettsége, az előző évek falusi politikájával szembeni tiltakozása, a termelőszövetkezeti szervezés tapasztalatilag megismert módszereivel szembeni ellenszenve kapott teret benne.” Az új politikai irány rövid, bár ellentmondásos érvényesülése időszakának elég hamar jelentkeztek pozitív következményei, mind az egyéni paraszti gazdaságok, mind pedig a megmaradt szövetkezetek termelésének fellendülésében. Nagy Imre eltávolítása az uralkodó párt vezetéséből ismeretes politikai fordulathoz vezetett, melynek jegyében újabb kollektivizálási kampány kezdődött. Ennek módszereiről, légköréről és „eredményeiről” részletes leírást olvashatunk a tanulmányban. A mai olvasó már sokféle forrásból tájékozódhat az akkori történésekről, s azok hátteréről, mégis érdemes kiemelni Márkus egyik alapvető fontosságú következtetését, miszerint az 1955/56 telén végrehajtott kollektivizálás szükségképpen volt még az előzőnél is erőszakosabb jellegű éppen a parasztság „edzettsége” és az ismét nekilendült egyéni gazdálkodáshoz való ragaszkodása miatt. A somogyi agrárgazdaság helyzetének elemzését lezárva a szerző a szocializmus elvi talaján megfogalmazza az MDP agrárpolitikájának alapvető problémáját, mely kudarcainak döntő oka volt. „Ha a mezőgazdaság szocialista átszervezésének útját jól — azaz tudományosan, a mezőgazdasági termelőerők és termelési viszonyok adott 265
