Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)

Szántó László: Látlelet a sztálinista agrárpolitikáról a somogyi összegzés kaposvári vitáján

állapotának, fejlődési irányának helyes elemzése alapján, s a parasztság többségével egyetértésben - jelölik ki, erőszakra nincs szükség. Ha az utat rosszul határozzák meg, az erőszak - minden jószándék és fogadkozás ellenére - elkerülhetetlenné válik.”8 A ma már teljeskörűen rendelkezésünkre álló iratanyagok9 részleges ismeretének birtokában is kiegészíthetjük a fentieket azzal a megjegyzéssel, hogy az akkori önkényuralmi módszerek tudatosan képezték az uralkodó párt agrárpolitikájának eszköztárát. Ennek célja pedig nem más volt, mint a legszámosabb társadalmi csoportok, a paraszti rétegek megfélemlítése és belekényszerítése a szovjet típusú kollektív gazdálkodás rendszerébe.

A Somogyi összegzés befejező részében ismerteti Márkus azokat a javaslatokat, melyek a somogyi tanulmányúton és az ország egyéb tájain szerzett tapasztalatok, benyomások alapján érlelődtek négyükben. Először arról fejti ki az álláspontját, hogy milyen elvi és gyakorlati követelményeknek kell megfeleltetni a mezőgazdaság szocialista-nagyüzemi átalakítását. A négy fontos szempont közé rendezett mondanivalójának lényeges tartalmi jegyeit ismertetem az alábbiakban:

1. A termelőszövetkezetek fölénye azt jelenti, hogy gazdálkodásunk összho- zama lényegesen haladja meg a paraszti kisgazdaságok eredményességét. Kiemelésre érdemes a következő mondata: „Olyan termelőszövetkezetre, a termelőszövetkezetnek olyan általános típusára van szükségünk, amely termelési tekintetben a magyar mezőgazdaság történelmi fejlődési útjába, az extenzív, egyoldalú talajzsaroló termeléstől az intenzív, sokoldalú, vetésforgós, takarmánytermelő állattenyésztő gazdálkodás felé vezető útjába kapcsolódik be.”10

2. Az új tsz-típus ne egyszerűen csak a parasztság anyagi igényeinek hanem tulajdonosi érzetének is feleljen meg azáltal, hogy felkelti, sőt fokozza érdekeltségét a gazdálkodás fejlesztésében.

3. Az új típusú szövetkezeti gazdálkodásnak elsősorban a parasztság meglévő anyagi és szellemi erejére kell épülnie.

4. A szövetkezet legyen vonzó példa a perspektíva, a kibontakozás és érvényesülés valódi terepe az egyéni gazdálkodók számára, egyáltalán a falusi élet pezsgésének központja legyen.

A röviden vázolt elvi követelményekhez kapcsolódtak Márkus gyakorlati intézkedéseket sürgető javaslatai és követelései, melyek a szabad szövetkezeti gazdálkodás igényét fejezték ki. Nagyon vázlatosan tekintsük át fontosabb felvetéseit. Kiindulópontnak tekintette a szerző, hogy törvényekkel kell biztosítani a jogilag és személyileg szabad döntésre alapozódó szövetkezeti gazdálkodás feltételeit. Külsőleg csak a népgazdasági érdekek által elkerülhetetlenül szükséges minimális kötöttségek befolyásolják a társas gazdálkodást, belső ügyeiben viszont teljes önrendelkezést, autonómiát élvezzenek a szövetkezetek. Konkrét javaslatai néhány akkoriban sürgetően fontosnak tekintett intézkedéssel voltak kapcsolatosak. (Pl. gépállomások, tsz-ek gépvásárlása, begyűjtés gyökeres átalakítása... stb.)

Az 1956 szeptemberében megjelent írás kérdésfeltevésekkel zárni. A szerző felveti egyrészt, hogy milyen előnyök származnak az ismertetett javaslatok megvalósításából: „Először is az - s ez nem mellékes —, hogy jobban megfelel a kisparaszti, középparaszti többség igényeinek, követeléseinek, mint emez. Másodszor az, hogy jobban oldja meg a közös állattenyésztés megalapozásának és fejlesztésének nehéz kérdését. Harmadszor az, hogy lehetővé teszi a meglévő paraszti termelőerők átmentését a kollektív üzembe, s jobban kiváltja - vagy kiválthatja - a saját erőből történő további akkumulációt, a termelési technika önkéntes, közös fejlesztését. Negyedszer és nem utolsósorban: feleslegessé tesz egy sereg adminisztratív intézményt, feloldhatóvá

266