Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)

Bősze Sándor: Két osztrák katona emlékei Jellačić 1848. őszi hadjáratáról (Naplórészletek)

asszonya a sógornőivel elmenekült, de ma vissza kell jönniük. Visszajöttek, mindketten igazán csinosak. Az estebéd valódi, igazi ősi magyar vendégszeretettel. Egy nagy csarnok, a ház urának 3 felmenője (mind tábornok) Teréz-kereszttel. Étkezés után a hölgyekkel visszatérünk a táborba. Valamennyi zászlóalj emberével beszél a bán: szétoszt néhány ezer köpenyt, megdupláztatja a bort - negyed pint67 helyett felet, a kenyérrel és a szalmával is törődik, röviden mindennel. Rettenetes fejfájásom van, azt hiszem fekve kell maradnom, hidegvíz-locsolással kúrálom magam, a vacsoránál rosszul nézek ki. A bán az asztalon túlról szól hozzám: „Miért oly komoly, Hompesch gróf?”, majd ezután hirtelen felkiáltott: „az önkéntesek között az első, aki hozzánk csatlakozott.” ,,Živio”-k minden oldalról, s csak az én egészségemre ittak, azt hiszem, emiatt, részint pedig a hideg víz újbóli locsolása következtében egészen meggyógyultam.

Szeptember 13Indulás Szent Helénáról (Knesevič birtok). A hölgyek elkísérnek bennünket, és a díszfelvonulást is látják. Fel kell sorakoztatnom a szerezsánokat, hogy oszlopban és ne sorban vonuljanak. A gyalogság nagyon lassan menetel. Tábort verünk (Hodosánnál), és utána a bán egész kíséretével kilovagol a Murva irányába. (Kempen tábornok ott kelt át, ahol más az elővéddel). A hidat lerombolták, az építőanyagok viszont a másik oldalon vannak. Egy fiatal mérnöktiszt68 jön velünk szemben, jelenti, hogy egy csónakban 4 emberrel átkeltek. Mikor átértek, hirtelen egy szakasz huszár rontott rájuk. Lőttek is, és azt követelték, hogy adják meg magukat. Ők azonban szerencsésen elérték a csónakjukat, és így elmenekültek. A bán a híd irányába lovagolt, én két banderiális huszárral pár száz lépéssel előtte jártam. Miközben a kíséretével jött utánunk, ellenséges huszárokat pillantottam meg a másik oldalon. A Mura keskeny. Azonnal megfordultam, s minthogy a víz széléig lovagoltam, hogy jelentsek, a bán ugyancsak a vízhez lovagolt. Igyekeztem mindig úgy állni, hogy a bán és az ellenség között legyek. Egyszerre csak megláttam Floht69, aki Malvinán70 szorosan mögöttem jött: „Te átkozott gazfickó, ment tüstént a malom mögé, semmi szükség rá, hogy Téged vagy a sárgát lelőjék.” Az étkezésnél így szólt hozzám a bán: „Önnek más alkalommal igazán nem kell így fedeznie engem, arra itt vagyok én.” Van egy kis szürkéje, amit a törökök betörésénél lovagolt, és ekkor több mint ezer lövést adtak le a lóra, de ahogy azt a törökök állították, és ettől nem is hagyták magukat eltéríteni, - a szürkét nem fogta a fegyver.

Mivel a huszárok nem lőttek, hanem - miután mintegy 10 percig figyeltek bennünket - ellovagoltak, miközben a bán mozdulatlanul állt a parton, és minden feljebbvalónak - kiváltképp Zeisberg tábornoknak - úgy tűnt, hogy jelentéktelen ügyről van szó. Egy rossz ebéd Hodosánban, egyedül vagyok egy parasztházban. A letenyei (Andrássy, Teleki) tiszttartó jön, és arról biztosít, hogy onnan mindenki elmenekült és elcsodálkozott, hogy sem neki, sem másnak nem történhet semmi baja, és minden rekvirálásról nyugtát és elismervényt kellett kiállítani. Willisen tábornokkal (aki ismerte lelki apámat) Frigyes hercegről, Hatzfeldről, Alexander Solmsról beszélgettünk. Flohnak mostantól fogva Tamerlant 1 kell lovagolnia, minthogy Malvina túlságosan nyugtalan. Huszáraink egyikét nevelőnek rendelik mellé.

146