Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Bősze Sándor: Két osztrák katona emlékei Jellačić 1848. őszi hadjáratáról (Naplórészletek)
vagy szűk gyapjúnadrág, melyek színét nehéz meghatározni, takarja izmos testüket. A ruházatot lezárva, egyeseknek karabély a fegyvere, másoknak madarászpuska, egy harmadiké handzsár és pisztoly, vagy csak egy kasza. Bizonyosan bátrak, ám e durva népségben jó ha 500 emberre jut egy tiszt. Melyik kezeskedik a győzelemért? Kemény csapat a szerezsánok 1000 főnyi csoportja. Derék férfiak. Bátorság és halálmegvetés barna arcukon, vitéz szív dobog bennük, a köpenyeiktől és fejkendőiktől vöröslő hadoszlopuk távolról felismerhető. Gyalogos hadunk ezekből a részekből áll. Lovasságunk 800 lovat számlál. A kis állatokat tulajdonosaik3’ (horvát parasztok) lovagolják, szablyáikkal még soha egy vágást nem tettek, pisztolyaikkal még soha egyet nem lőttek. Végül: ágyúnk sincs sok. A12 hatfontos kivételével csak háromfontos ágyúink vannak, melyeket a bántól lelkesült Horvátország szűkösen fogatolt be és szerelt fel. Ha az ember elképzeli, hogy e csapatok egy nagy homokos síkon vonulnak, akkor egy ritka szép, festői látvány tárul elé. Ám minő belső szilárdsága van ennek, a hozzávetőlegesen csak 30 000 főből álló hadseregnek, hogy egy olyan jól felszerelt ellenség ellen vonuljon, amelyet a kormány érthetetlen módon a mai napig mindenben támogat? Az egyetlen - de megingathatatlan - tény, hogy a bán az ő vezérük. Amikor Kanizsára bevonultunk, minden bolt zárva volt, csak most nyitnak ki ismét. Délután. Jó hír. Amikor az asztalnál ültünk, megjelent gróf Waldstein főhadnagy a Hardegg-vértesektől36 és jelentette, hogy az ezredük kész csatlakozni hozzánk. A vértest ujjongással fogadtuk, sokan és sokszor éltettük a német lovagokat. Oly vidámság volt a főhadiszálláson, mint még szinte soha. Délután a bán felkereste a kórházat, ahol csupa magyar katona fekszik. Rendkívül barátságos volt ezekkel az emberekkel, ez biztosan jó hatást gyakorolt rájuk. Az ellenség állítólag a Balatonnál áll, jobbszárnya Kéthelynél, a bal pedig Marcalinál van. Ott akar bennünket megvárni. Kiskomárom, szeptember 16. A bán ma reggel Zeisberg generálissal Kottoriba3 utazott, ahol a Hartlieb hadosztály éppen átkelt a Murán. Denkstein ezredes a bán kíséretével Kiskomárom felé lovagolt. Amikor elértük Galambokot - egy kis falu nem messze ide -, azt hittük, hogy az utolsó faluból egy hosszú, magas porfelhőt pillantottunk meg. Minden távcsövet elővettünk, de semmit sem láttunk. Amikor azonban a Schmidl hadosztály élén Komárvároson átértünk, tisztán láttuk a csapatokat két arcvonalban állni. A főszállásmesteri törzs őrnagya Fligely38 előrevágtatott, én meg utána. Távcsövével az állítólagos ellenséget egy kedvező álláspontról szemügyre vette, és engem azzal a jelentéssel küldött vissza, hogy amit látunk, az a saját előőrsünk. Amikor ezt jelentettem, úgy tűnt, már tudják. Ám hirtelen mégis azt közölték, hogy ellenséges huszárok vannak előttünk. A hadoszlop elejét megállították, és a hadosztály egy részét felsorakoztatták. Egy ideig állva maradtam, mikor azonban ez számomra túl unalmassá vált, belovagoltam Kiskomáromba, ahová - ahogy láttam - Fligely őrnagy már előresietett. Mikor az „ellenséges huszárokat” megközelítettem, „átalakultak” egy svadron barderialistává, kik egész kényelmesen etették lovaikat. Fligely őrnagyot is itt találtam. Vártunk egy félórát, és a csapatainktól még mindig nem jött senki sem. Végül az őrnagy azzal küldött vissza, hogy mérjem fel a helyzetet. Alig hagytam el azt a I K)
