Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 23. (Kaposvár, 1992)
Ódor Imre: A Somogy megyei lovasezred baranyai százada az 1809. évi nemesi felkelésben
A SOMOGY MEGYEI LOVASEZRED BARANYAI SZÁZADA AZ 1809. ÉVI NEMESI FELKELÉSBEN ODOR IMRE A 18. század utolsó évtizedében, a polgári forradalom nyomán kibontakozó francia hegemóniatörekvések, több mint két évtizeden át csaknem megszakítás nélküli háborúk színterévé tették Európát. Angliát, Skandináviát és a még török uralom alatt álló balkáni területeket kivéve, a földrész egyetlen állama sem maradt mentes attól, hogy valamely részében időlegesen hadszíntérré ne váljék.1 A Habsburg Birodalom az 1792. április 20-i francia hadüzenettől kezdve szinte szakadatlanul háborúban állt a francia köztársasággal, majd a császársággal. A Franciaország ellen sorra megalakuló katonai szövetségi rendszerek (koalíciók) háborúi - az 1797-ben befejeződő első, az 1799-1802. évi második, az 1805- évi harmadik és az 1806-1807. évi negyedik koalíciós háború - rendre a franciák győzelmével értek véget. Az 1805- december 26-án megkötött pozsonyi békével - 1006. évi fennállás után - megszűnt a Német-római Császárság, s Habsburg I. Ferenc ezentúl kénytelen volt beérni az .Ausztria Örökös császára” címmel, melyet egyébként még 1804. augusztus 11-én vett fel. A francia háborúk példátlan erőfeszítéseket követeltek a hatalma alapjaiban veszélyeztetett bécsi udvartól. A Habsburgok és a magyar nemesség szövetsége szükségszerűen teremtődött meg: a francia eszmék, a kiváltságok eltörlésével és a társadalom polgári átalakulásának hirdetésével, trónt és előjogokat egyaránt fenyegettek.2 A hatalmas anyagi és véráldozattal járó sorozatos küzdelemből Magyarország alaposan kivette részét: a többszöri újoncozás következtében a magyar csapatok létszáma megközelítette a 200 ezer főt.3 A háborús részvétel másik formája a nemesi felkelés volt, melynek hadba hívását a birodalmat sújtó hadiesemények többször is szükségessé tették. Az újra életre hívott inszurrekció korszerűtlensége akkor bizonyult be - végérvényesen és látványosan -, amikor a napóleoni háborúk során 12 éven belül négyszer is fegyverbe szólították. E háborúkat korábban nem ismert hatalmas létszámú hadseregek vívták, melyeknek veszteségei is tetemesek voltak. Az utánpótlás, a hadsereg-kiegészítés megszervezése egyre nagyobb és sürgetőbb feladat lett. Ez az európai államok többségét előbb-utóbb új hadkiegészítési rendszerek bevezetésére kényszerítette. A társadalmi viszonyok ellenállóképessége - gyengítve az állam védelmi erejét - helyenként még elég erősnek bizonyult a szükséges újítások elhárítására. Ennek jellegzetes példája az „önmagát túlélt” inszurrekció története is. 11
