Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Szili Ferenc: Kivándorlás Somogyból Horvátországba és Szlavóniába (1850-1880)

kisebbségben levő német ajkú lakossága a későbbiekben nem tudott ellenállni az asszimiláció sodrásának, emléküket már csak a levéltári dokumentumok őrzik. A XIX. század közepén a betelepülők újabb hulláma érte el a megyét, főképpen az Esterházy és a Festetics család telepítései következtében. Német nyelvű falvak keletkeztek, így Torvaj, Gadács, Szil, Polány és Somogyvámos. De korábban a szlávok által lakott Hácsra is betelepültek. A népek, etnikumok keveredésének másik színtere Almás keresztúr volt, amelyben a magyar, a német és a horvát ajkú lakosság együtt élt. A XIX. században Szomajomba újabb német telepesek érkeztek, de megemlíthetjük még Teklafalut, Sérsekszőllőst, Antalszállást és Margitapusztát is, amelyekben a belső migráció következtében változott meg a népesség etnikuma. A megyében élő német ajkú lakosság életmódjának részletes vizsgálatától ezúttal eltekintünk, a horvát ajkú lakosság életkörülményeit is csak érintőlegesen ismertetjük. A megye déli határvégein többnyire a horvátok által lakott településeket láthatjuk. Őseik már a mohácsi vész előtt menekültek ide a török elől, majd a török magyarországi kiűzése után kerestek itt menedéket. A Dráva menti horvát községek Magyarország és Horvátország valamint Szlavónia érintkezési sávjában találhatóak, ahol a dél-dunántúli és a Dráván túli régiók egymáshoz kapcsolódnak, gazdasági és etnikai tekintetében egyaránt. AXVIII. századtól a monarchia felbomlásáig a régiók közötti árucsere-forgalomnak, amely itt „szükségszerűen nemzetiségi is lévén, rendkívül fontos interetnikus jelentősége volt".

3 A XVIII. században a nemzetiségi ellentétek még nem éleződtek ki. Évszázadokon keresztül békességben éltek itt a különböző nemzetiségű népcsoportok. A reformkortól érezhetően, majd 1848 után - a nacionalizmus kútmérgezői - egyre látványosabban állították szembe egymással a különböző népcsoportokat. A Dráva földrajzilag ugyan elválasztotta Horvátországot és Szlavóniát Magyarországtól, ugyanakkor össze is kötötte, mint vízi út biztosítva mindkét országnak az olcsó és gyors szállítás előnyeit. Hajók hozták az árukat Vízvár, Heresznye és Barcs kikötőibe, ahonnan a sztárai, a dörnyei, a légrádi és a kakonyai réven továbbították azokat a Dráván túli területekre. E kereskedelmi tranzitútvonal mindkét irányba rentábilisan funkcionált. Ezen az úton indulnak majd el a dél-dunántúli - somogyi, baranyai és tolnai - kivándorlók, hogy a Dráva túlsó oldalán földet és jobb megélhetést keressenek maguknak. A nemzetiségiek együttélése időközben elmérgesedett. A vezető politikusok a Dráva mindkét oldalán az oktatást a nacionalizmus szolgálatába állították a magyarosítás illetve a horvátosítás mind nyíltabban és erőszakosabban érvényesült, miközben mindkét fél a másikra mutogatva, a felelősséget igyekezett magáról elhárítani. Magyarországon a szórvány nemzetiségi szigeteket nem tartották veszélyesnek, az asszimilálódást csak idő kérdésének tekintették, amely állami beavatkozás nélkül valósul majd meg. A miniszteriális szerveknek és a megye közigazgatási vezetőinek már komolyabb gondot okoztak a Dráva menti horvát községek, mivel azoknak a lakói szoros gazdasági és kulturális kapcsolatokat tartottak Belovar-Kőrös és Verőcze horvát-szlavónországi vármegyék lakóival. Ezért a magyarosítás szolgálatába igyekeztek állítani a dél-somogyi iskolákat is. A népoktatás általános színvonalának emelését azzal indokolták, hogy a Dráván túlra kivándorló magyarok a nagyobb műveltség birtokában majd jobban helyt tudnak állni. A főispánnnak készített átfogó jelentésből - amely a századelőn készült megtudjuk, hogy korántsem voltak megelégedve.

4 Jóllehet 1890 és 1900 közötti