Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Szili Ferenc: Kivándorlás Somogyból Horvátországba és Szlavóniába (1850-1880)
évtizedben a vizsgált térségben az iskolák tannyelve mindenütt magyar vagy horvát-magyar volt, az eredmények azonban mégsem voltak kielégítőek, még azokban a községekben sem, amelyekben már 10-20 évvel korábban a lakosság 80-90 %-a beszélte a magyar nyelvet. Igaz, hogy néhány községben a magyarosítás biztató reményekkel kecsegtetett, az eredmények tekintetében mégis kétségek merültek fel. Az optimizmust és a pesszimizmust egyaránt tükrözi az alábbi megállapítás: ,A horvát nemzetiség itt olyan átmeneti stádiumban van, amelyből most már rövid idő alatt a teljes megmagyarosodás remélhető, de amely még netaláni idegen behatások esetén a visszahorvátosodás veszélyének is nagyon ki van téve." 5 Ezért a magyar nyelvű iskolák fejlesztését kiváltképpen ezekben a falvakban kívánták meggyorsítani, ezt indokolttá tette az a tény is, hogy itt az iskolák elhanyagoltabbak voltak. Ezért a tervezet szerint - a horvát-szlavón határ mentén huszonhét község iskoláját kívánták fejleszteni. A fentiekben említett községek a barcsi, a csurgói, a nagyatádi és a szigetvári járásban voltak. A jelentés szerint a vizsgált községek három csoportba oszthatók. Az első csoportba tartoznak a magyarlakta falvak, amelyekben az állami iskolák létesítése a kulturális színvonal javítását szolgálná. E csoporthoz kilenc község tartozott. 6 A második csoportba hat községet soroltak, amelyekben ugyan a magyar lakosság dominált, de jelentős számú horvát nyelvű kisebbség is található volt bennük. Itt úgy gondolták, a magyarosítás már rövid távon eredményeket hozhat. A harmadik csoportba sorolt tizenkét községben ugyan szép számmal éltek magyarok is, bennük mégis a horvát túlsúly érvényesült. 8 Éppen ezért úgy gondolták, kulturális védelmet kell nyújtani a kisebbségben élő magyarságnak. A vizsgálat huszonhét községben az 1890. évi népszámlálás adatai szerint 34 589 fő volt a lakosság száma, amelyből 22 147-en voltak magyarok, vagyis a népesség 64% -a. Tíz évvel később a népszámlálás 36 661 főt regisztrált, 22 912 magyar nemzetiségű lakossal, amely az össznépesség 62,5%-át tette ki. 9 A kismérvű népességnövekedés, valamint a magyarság számarányának stagnálása nyilvánvalóan összefügg a horvát-szlavónországi kivándorlással. Ugyanakkor az államilag irányított magyarosítás kudarcát is tükrözi. A szándék és az eredmény közötti szakadékot azonban azzal is magyarázhatjuk, hogy a miniszteriális szinten meghozott határozatokat a községekben nem lehetett végrehajtani. A nemzetiségiek láthatóan hatásosan védekeztek a magyarosítási törekvések ellen. Az iskolák létesítésének csupán az volt a kézzelfogható eredménye, hogy e községekben a lakosság magyarul beszélő hányada 83,2%-ról 88,1%-ra növekedett, valamint e térség általános kulturális színvonalának az emelkedése. Tíz év alatt az írni és olvasni tudók száma 57,5%-ra növekedett, amely ugyan még mindig elmaradt a megyei 62,9%-os átlagtól, de önmagához képest számottevően javult. 10 Ha a nemzetiségiek asszimilálódását folyamatában vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy Somogy megyében a magyarosítás üteme az 1880-as évekhez képest a századforduló évtizedeiben lelassult. Az 1879/80-as tanévben 354 magyar, 36 magyar-német és 6 horvát tannyelvű iskolát tartottak számon. Tíz évvel később pedig a megyében 381 magyar, 34 magyar-német és 4 horvát tannyelvű iskola működött. A magyar tannyelvű iskolák száma közel 8%-kai növekedett, a nemzetiségieké pedig csökkent. A továbbiakban azonban, miként azt láthattuk, az asszimiláció lényegében stagnált. A legveszélyeztetettebb helyzetben a szórványtelepülésekben élő horvát ajkú lakosság volt, amelyekben a magyarosítás térnyerése valóban számottevő eredményeket ért el, így Buzsák, Tótszentpál, Varjaskér és Táska községekben.
