Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Szili Ferenc: Kivándorlás Somogyból Horvátországba és Szlavóniába (1850-1880)

következett be. Bizonyos vidékek kedvező vagy pedig kedvezőtlen adottságai meggyorsíthatták, vagy pedig lassíthatták az átalakukást, de végső fokon megakadályozni nem tudták. Ahol az intenzív állattenyésztés feltételei jobbak voltak, a vetésforgó ott már korábban általánossá vált. A Kapos-völgyi falvakban: Attalában, Pulában, Nagyberkiben, Göllén, ahol az adottságok kedvezőbbek voltak, érthetően gyorsabban áttértek a belterjes gaazdálkodásra, míg más vidékeken továbbra is a hagyományos, maradi módszerrel gazdálkodtak. 1895-ben Szenta, Igal, Törökkoppány, Töröcske, Kálmáncsa, Bize, Tarany, Háromfa, Homokszentgyörgy, Felsősegesd, Kisbajom, Csököly, Gige, Kiskovácsi, Bodvica, Bolhás és Kónyi községek képviselő-testületei hoztak határozatot a nyomásos gazdálkodás további fenntartása érdekében, amelyet a megyei törvényhatósági bizottság állandó választmánya is jóváhagyott.

13 A belterjes gazdálkodás általánossá válásánál nemcsak az ország különböző tájegységei között voltak fáziseltolódások, hanem megyén belül is hasonló jelenség érvényesült. A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogy milyen okok tették még szükségessé az intenzív gazdálkodásra való áttérést. Az első indíték a korábbiakban már említett agrárválság volt. A változást azonban feltétlenül siettette az 1848 áprilisában megkezdett, majd az abszolutizmus időszakában az úrbérrendezéssel befejezett egyezség vagy pedig peres eljárás, amely következtében a parasztság földjének egy részétől megfosztva nem tehetett mást, át kellett térnie az új művelési formára. Ezen túlmenően még a növekedő adóteher is hozzájárult és siettette az átalakulást. Somogyban 1876-1886 közötti évtizedben az adó összege 36,2%-kal növekedett.

14 Az állatállomány növekvő kivitele a megyéből egyre fokozódott. A tőke felhalmozása szempontjából ez kétségkívül előnyökkel járt, azonban a mezőgazdaság fejlesztése szempontjából káros következményeket is vont maga után, mivel az a reális veszély állott elő, hogy a megyéből elszállítják a legjobb fajállatokat, másrészt a földet sem lehetett megfelelően trágyázni. A parasztok tőkéhez jutva elsődlegesen nem arra törekedtek, hogy meglévő birtokállományt minőségileg magasabb szintre emeljék, hanem újabb földterületeket akartak vásárolni. A paraszti birtok extenzív kiszélesítése sok esetben gátolta az intenzívebb gazdálkodást. A nagybirtoküzemek áttérése az intenzív gazdálkodásra sem volt akadályoktól mentes. A szerkezeti átalakítás, vagyis a kimondottan egyoldalú gabonatermesztésről a munkaigényesebb ipari növények termesztésére való áttérés a tőkehiány miatt eléggé körülményes volt. Az azonban kétségtelen, hogy a századforduló időszakában a nagybirtoküzemek a fejlődés ütemét tekintve már gyorsabban alakultak át, mint a paraszti kisüzemek. Ez főképpen azzal magyarázható, hogy a nagybirtokok a költséges munkaeszközöket - a gépeket - viszonylag könnyebben tudták beszerezni. A nagybirtok és a középbirtok Somogyban többé-kevésbé azonos technikai eszközökkel és módszerekkel dolgozott, míg a paraszti gazdaságokban szélsőséges jelenségek is tapasztalhatóak voltak. Nemcsak egyes tájegységek és falvak viszonylatában, hanem sokszor egyazon falu keretén belül is. Az 1885. évi megyei összeírás szerint a parasztgazdaságokban még mindig 1349 db faekét használtak, jóllehet a 19 608 db vaseke már jelzi, hogy ez utóbbi általánossá vált. Ugyanakkor a nagy- és a középbirtok tulajdonában mindössze 3 faekét és 8891 vasekét tartottak nyilván.

15 Mivel a nagybirtok és a paraszti birtok egyaránt alkalmazkodott a piaci igényekhez, mindkét birtoktípus nagyobb jövedelemhez jutott.