Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Knézy Judit: Fejezetek a Somogy megyei Nagyberek négy községének anyagi kultúrájából
kerültek. Ezeket nagy piros karton, „piros bécsis" lepedővel takarták le, amely egészen leért. A supi alá rendesen vetették meg az ágyat. Ezt nem kellett letakarni. Vasárnap és ünnepen a tótszentpáliak, varjaskériek, táskaiak az ágy felső építményére díszes szőttes ágyterítőt takartak (10. ábra). Felső két sarkára két díszes vánkost tettek és közéjük sarkosan színes selyemkendőt. A supis ágyba gyermekek, menyecskék, gyermekágyas anyák kerültek csecsemőikkel. Ha nem jutott supis ágy, akkor a közönséges hálóágy elé, a gyermekágyas asszonyok elé, a szoba gerendájára erősítettek egy lepedőt, hétköznap esetleg kartont, de általában szőttesdíszű vászonlepedőt. Ezt ponàvà-nak nevezték, díszes vége, a glàvà, az anya feje felőli oldalra került. Úgy tartották, hogy a pohává, és különösen annak szőttes díszű glavá része rontás ellen óvja az anyát és csecsemőjét. Az ágyba sokszor még szalmazsák sem került, csak három vászonszélből varrt lepedő, melyet virágos kenderből szőttek, efölé két vánkos és egy párna jutott. Buzsákon - özv. Perusza Vendelné Dumity Borbála, aki 1893-ban született - így vetette fel 1910 körül az ágyat: szalmazsák, fölé lepedő, három „párna" (küttődunyha), négy darab elfektetett küttővászon „vánkos" (végeik voltak sűrű piros csíkkal díszítve), legfölülre „törökbécsi" ágyterítő. A buzsákiak ünnepen csak sima fehér vászonlepedőt, három vászonszélből összevarrtat, takartak az ágyra. Az ágyak elé állították használaton kívül a hátasszékeket. Arra ügyelt a gondos gazda, hogy csak annyi támlásszék legyen, ahány menyecske. Mikor már két szoba is került, a díszesebb székeket az első szobába, a magukfaragta egyszerűbbet és a szalmafonatos ülőkéjüeket a hátsó szobába tették. Fennmaradt múzeumi gyűjteményekben egy-két igen műves, szépen megmunkált: pl. barokkos támlájú, vagy intarziás keményfa szék, sőt karosszék is. Valószínű, a gazdának készíttették asztalossal. Az anya ágya elé helyezték átfordítható támlájú padra, pólyabölcsőben (teknő),a befáslizott csecsemőt. Ha nagyobb lett, akkor a bölcsőt állították ide. A bő gyermekáldás miatt egyszerű deszkából, házilag fabrikált bölcsők voltak, ezeket be sem festették, csak a módosabbak, mikor egykézni kezdtek. Az ágyak fölé szentképeket akasztottak, üvegfestményeket, olajnyomatokat (8., 10. ábra). Ezek elhelyezésében meghatározott rend uralkodott. Középre faliórát akasztottak, ha volt. Fölé „Szent Család" vagy „Golgota" került. Jobbról,Jézus Szíve", balról „Mária Szíve" kép függött úgy, hogy egymás felé néztek, csak ezután jött Szent Rozália, Szent Borbála, Szent Antal, Szent Magdolna, Szent György 46 képe. Mikor a sublótot a két ágy közé tették, ennek a tetejére is a vallásos élet tárgyait, s búcsúkor vásárolt szobrokat, mézeskalácsszívet, huszárt, színes festésű üvegedényeket állították. Aki tehette, párban vette meg a szentek szobrait, két Szent Antalt, két Máriát kezében a kis Jézussal, angyalkákat. Talpas kereszt egyedül vagy párban, gyertyatartók párban kerülhettek ide (9. ábra). A konyha felőli fal mellett állt a korongolt és szögletesre alakított fiókokból rakott ún. szemeskályha. Talpa rendszerint téglából épült, fehérre meszelték, ezen négyzetes hasáb alakú „derék" következett kiszélesedő vállal, efölött hengeres rész, felül díszesebb peremmel, „címerrel". Emlékeztek még mázatlan, piros színű kályhafiókokra és csempékre. Ezeket az asszonyok próbálták a maguk módja szerint kifesteni. Az elmúlt 20 évben már csak zöld és barna mázas, fiókos kályhákat lehetett látni, ezeknek rendszerint a talpa része is csempés volt (5. ábra). De előfordult sárga alapon apró barna pöttyögetéses színű szobai szemeskályha ( a buzsáki Tanácsház u. 7. számú házban). A kályJiák tüzelőnyílása a falban volt. A vállán ételt melegítettek,
