Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Függelék - 1. Somogyi Levéltári Nap '90 (1990. nov. 30.) Összeállította: G. Jáger Márta

A tudományos tevékenység, a helytörténeti kutatások művelése, segítése a levéltáraknak törvényszabta kötelezettsége. Az elmúlt évtizedek igazolták, hogy a Somogy Megyei Levéltár e társadalmi és szakmai elvárásoknak igyekezett megfelelni. Ezt tükrözi megyénk kiadványstruk­túrája, volumenét tekintve is egyre jelentősebb szerepet töltenek be a helytörténeti, községtör­téneti monográfiák, melyek a kutatómunka, a szerkesztői, lektori, szerzői közreműködés révén elsősorban a levéltár műhelyéhez kötődnek. A Somogyi Levéltári Nap a levéltár és a Megyei Pedagógiai Intézet évtizedes intézményi kapcsolatát fémjelzi. E rendezvény, valamint az Iskola és Levéltár sorozat kiadása a Kutató Tanárok Fórumának megteremtésével együtt része a két intézmény közös szakmai vállalko­zásának. Országosan is követendőnek minősítették azt a tudományos együttműködést, amely a dél-dunántúli megyék között levéltárunk részvételével kialakult. Nyári táborok, konferenciák szervezésével segítik a fiatal történészek munkáját, hogy mind többen és intenzívebben kapcsolódhassanak be a helytörténeti és országos kutatási programokba. Nagy Gábor megnyitójában utalt arra, hogy napjaink gazdasági, társadalmi és politikai változásainak hatása alól az intézmények sem vonhatják ki magukat. A levéltárban a reprivatizá­ciós törekvések nyomán jelentősen megnövekedett az ügyfélforgalom. Ma még igazán fel sem mérhető, mekkora az a tehertétel, amely a megszűnő szervek, gazdasági egységek iratainak átvételével a levéltárakra hárul. Az iratok őrzése, védelme - mint levéltári alapfeladat - ritkán kerül reflektorfénybe, sajnos legtöbbször csak veszélyeztetettségük esetén. Somogyban a levéltár, mint a legősibb intézmény immár közel három évszázada végzi ezt a feladatát. Történelmi küldetésén túl társadalmi szükségességére éppen a törökdúlás okozta nemzeti katasztrófa hívta fel a figyelmet. Ekkor a vármegye iratainak jelentős része elpusztult, s következményeként birtokos nemesek váltak vagyontalanná, mert nemesi levelük megsemmisült. Intő példa századokon át, hogy történeti forrásaink méltó megőrzése, védelme minden korszakban az elsőrendű nemzeti feladatok közé kell, hogy tartozzék. A Levéltári Nap nyitó programjaként Szakoly Ferenc kandidátus, az MTA Történettudo­mányi Intézetének osztályvezetője a török kiűzése Magyarországról és annak nemzetközi Szakály Ferenc kandidátus előadása (1990)

Next

/
Oldalképek
Tartalom