Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)

Bognár Tibor: Adalékok a Somogy megyei németlakta települések 1945-1950 közötti helyzetéhez

hogy a bizottságok a Népgondozó Hivatalnál, a Megyei Földbirtokrendező Tanácsnál, az Országos Földbirtokrendező Tanácsnál és a minisztériumokban is tettek feljelentéseket a körzetvezetők ellen. Ugyanakkor egyetlen földigénylő bizottságnál sem tapasztalta, hogy a juttatási javaslatokat elkészítették, vagy akár az ehhez szükséges előmunkálatokat megkezdték volna. Ebből az következett, hogy nem lehetett a birtokleveleket a telepesek részére időben kiadni, ami körükben igen nagy bizonytalanságot idézett elő.

2 Ugyancsak Pers Pál intézte a földigénylő bizottságokhoz azt a körlevelet 1945. december 6-án, melyben a gyakran előforduló negatív jelenségekre hívta fel a figyelmet. Megállapította, hogy a telepesek gyakorta önkényesen, hivatalos határozat hiányában is elfoglaltak házakat sok esetben a földigénylő bizottságok tudomása nélkül. Más esetekben meg éppen a bizottságok tagjaihoz fűződő rokoni, baráti kapcsolatokat használták ki kedvező telepítésük érdekében.

3 Szász Gerő, a Népgondozó Hivatal Telepítési Főosztályának vezetője a hozzá beérkezett jelentések alapján arról festett elszomorító képet 1946. január 17-én, hogy a telepesek a helyi közigazgatási hatóságok és termelési bizottságok intézkedéseit nem veszik kellő mértékben figyelembe, és arra kell őket figyelmeztetni, hogy letelepülésükkel új lakóhelyük rendes lakóivá váltak, és kötelesek alávetni magukat a hatósági intézkedéseknek.' Az Országos Földhivatal ügyvezető igazgatója 1947. november 6-án azt állapította meg, hogy a Földbirtokrendező Alap tulajdonába került elkobzott ingóvagyon számba vétele, megőrzése és felhasználása körül a végrehajtó szervek nem fejtettek ki kellő gondosságot és nem jártak el megfelelő körültekintéssel a vagyon biztosítása körül7 Talán nem lesz érdektelen néhány megfogalmazását idézni az Országos Földhivatal 1948. február 12-én kelt, a németekkel szembeni vagyonjogi rendelkezések végrehajtása tárgyában hozott 22900/1948. FM. számú rendelet alkalmazásával kapcsolatos észrevételeinek sem, mely már a kitelepítés utáni helyzetben gondolkodva leplezetlen őszinteséggel tárta fel az itthon maradó németséggel szemben követendő kormányzati elképzeléseket. Az Országos Földhivatal ügyvezető igazgatójának megfogalmazásában született jogszabály-magyarázat nem mulasztotta el az „emberiesség és méltányosság" maximális figyelembevételére való szinte kötelező jellegű figyelmeztetést, amely azonban ebben a szituációban meglehetősen anakronisztikusnak hat: Ha a községben - hangzott az értékelés - „a német anyanyelvűteken kívül magyar lakosság is van, vagy már telepesek vannak, azokat a házakat, amelyek felvidéki telepesek elhelyezésére kevésbé alkalmasak, szintén olyan anyanyelves németekkel kell betelepíteni, akiknek háza telepítésre alkalmasabb. Ha gyengébb minőségű házak nagyobb számban vannak annál, hogy helybéli anyanyelvesekkel benépesíthetők legyenek, más községekből is lehet anyanyelves németeket átköltöztetni. Az ilyen esetekben azonban különös gondot kell fordítani arra, hogy mind a betelepítés, mind pedig a községből való kiürítés biztosítsa azt a helyzetet, hogy számarány, társadalmi és gazdasági és általában szociális szempontból az anyanyelves németek túlsúlyba ne kerüljenek a községben maradt, vagy oda betelepített más lakossággal szemben, mert enélkül a község belső békéje és nyugodt fejlődése nem biztosítható." - vélekedett a kérdésről az ügyvezető igazgató. Az értékelés különösen fontosnak tartotta, hogy „a jogszabály nyújtotta lehetőségek kihasználásával a lakosságcsere-egyezmény keretében áttelepített felvidéki családok megfelelő elhelyezése biztosíttassák, másrészt ugyancsak a rendelet által meghatározott keretekben