Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 22. (Kaposvár, 1991)
Lagzi István: A magyarországi lengyel menekültek élet-és munkaviszonyainak néhány kérdése 1939-1945
Zalacsányban dolgozó lengyel szakács havi 50 pengő ( ellátás, szállás) ellenében talált munkát. 218 A Zala vármegyei lengyelek közül a legjobban kereső Jerzy Knoll mérnöknek havi 500 pengős jövedelme volt. 219 A Fájsz községben élő, dolgozó hat lengyel polgári menekült közül a napszámosmunkát végzők - ellátás mellett 50-140 pengő összeget kerestek. Stanislaw Firowich varrónőként havi 200 pengőt, Henryk Grünwald szabóként havi 250 pengőt, Leon Olsinki órajavítással havi 150 pengőt keresett. 220 A szentendrei járás területén élő polgári menekültek közül Bronislawa Rutkowska varrónőként havi 100, Henryk Wisnicki festőművész 200 pengőt, egy csillaghegyi polgári menekült alkalmi munkával 300, egy másik raktárosként 200 pengő keresethez jutott. Henryk Grywacz, Ebed községben lakó lengyel orvos havi 400 pengő, Henryk Lipinski ruhafestő szakmunkás Keszthelyen havi 140 pengő keresettel rendelkezett. 221 Az alkalmazásban lévő lengyelek fizetését érdemes összehasonlítani a magyar alkalmazottak fizetésével. 1944-ben a Zala vármegyei aljegyző havi fizetése 184 P, idős megyei irodatiszt 368 P, megyei útőr 178 P, megyei kisegítő (diplomás) munkaerő 180-190 P összegű havi fizetéssel rendelkezett. Az összehasonlításból azonban nem tűnik ki a lengyel menekültek tényleges helyzetének gyors rosszabbodása. A menekültek egy részének politikai, egészségügyi okok illetve a gyárak leállása, anyaghiány stb. miatt nem volt lehetősége a munkavállalásra. A mezőgazdasági idénymunka áprilistól vette kezdetét, de ez már a német megszállás időszaka. Az amúgy sem tehetős, a létminimum határán lévő lengyelek helyzete országos viszonylatban - több helységben - olyan súlyossá vált, hogy a BM. IX. osztálya kénytelen volt személyenként és naponként 1 pengő (!) ideiglenes segélyt rendszeresíteni. A napi egy pengő vásárlóértéke 1944-ben már igen alacsony volt, ebből viszonylag rendes megélhetésre, ruházkodásra gondolni sem lehetett. A rendszeres havi segélyek folyósításának megszűnése súlyos megpróbáltatást jelentett ezer és ezer lengyel számára. Jerzy Szwajcer polgári menekült (volt állami főtisztviselő) 1944. április 1-jéig napi 7 pengő ellátmányt kapott. „Ezután Balatonfüreden, mint földmunkás dolgozom, fizetés nélkül, kizárólag ellátásért. Hegyoldalban egy üres borpincében [helyesen présházban - L. L] lakom..." 222 - írta a BM-hez címzett levelében. Dorota Sadowska Böhönye községben élő menekült 1944. május 4-i keltezésű levelében a következőket írta: a községi „...elöljáróságtól kaptam ingyen lakást, de mást semmit..., se ruha, se cipő..." 223 A balatonszemesi jegyző szerint Karol Wojciechowski ésMieczyslaw Siska volt vajdák (főispánok), 1944 őszén alkalmi favágással keresték kenyerüket. 224 A Belügyminisztériumba írott korabeli kérvényekből a lengyelek riasztó helyzete rajzolódik ki. 22 "' A keszthelyi Aggok Otthonában elhelyezett lengyelek helyzete is kritikussá vált. A keszthelyi főszolgabírói hivatal 1944 májusában táviratban értesítette a BM. LX. osztályát, a „Keszthelyi lengyel táborok lengyeléi egy hét óta éheznek, hitelük nincsen, sürgős intézkedést kérek." 226 A lengyelek helyzete különben sem volt könnyű, sorsuk alakulását 1944 nyarán, őszén a német megszállók csak súlyosbították. A németek több ízben erőteljesen követelték a lengyel menekültek - a magyarországi zsidókhoz hasonló összegyűjtését és Németországba, munkatáborokba, illetve koncentrációs táborokba való szállítását. A német követelés megtárgyalása végett a miniszterelnökségen tárcaközi értekezletet hívtak össze. Meghallgatták Zbigniew Borówko-t is, aki a letartóztatott Henryk Slawik megbízásából képviselte a polgári menekültek érdekeit. Az értekezlet úgy döntött, hogy lengyel menekülteket nem lehet munkaszolgálatra
