Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)

Varga Károly: Farkas Ferenc dél-dunántúli pásztorember élete

/. RITICSPUSZTA TÖRTÉNETÉNEK ÉS SZOCIOGRÁFIÁJÁNAK VÁZLATA Riticspuszta elég messze esik a világ zajától. A szigetvár-kaposvári vasútvonalról csak Szentlászlón keresztül közelíthető meg. A Zselic D-i végéhez érkezve, itt már elsimulnak az erdőkkel tarkított dombok. A puszta ilyen kis dombon, illetőleg É-D-irányú tetőn települt. K-re is, Ny-ra is alig néhány száz méterre keskeny talpú völgybe érünk. A völgyeken egy-egy patak folyik végig. A völgyek alján mindenütt rét húzódik. Változatos, egészséges, szép vidék, kis magyar sziget a környék német települései közölt. ( 1. térkép. ) Nem így volt azonban mindez valamikor. A Zselicnek ezt a vészéi az Árpádok idejéből hatalmas erdőségek, bükkösök és tölgyesek födték. Itt voltak a királyi kanászfalvak és a pannonhalmi apátság nagyobb birtokai. Erről a vidékről, az ún. Zselicről, az első adatot I. László király idejéből találjuk. I. László 1093 körül a pannonhalmi apátságnak egy megerősítő levelet adott, amelyben elősorolja az apátság birtokait, és minden lényeges dolgot elmond azokról. Ez az oklevél azt is közli, hogy I. László a birtokkal együtt 30 telek kondást és 300 disznót is adományozott az apátságnak. Riticspuszta vidékén tehát már századokkal ezelőtt is magyarok, magyar kanászok éltek. Az akkori idők kanászainak életéről nem sokat mondanak az oklevelek. A kanászok, a zselici kondásfalvak emberei — az oklevelek szerint — azon panaszkodtak, hogy noha ők a pannonhalmi apátnak és a konventnek minden 2 ház, telek után egy sertést és összesen 60 kecskebőrt adnak hajával együtt, (nem kiszáradtan és törékenyen) és ezen felül 400 akó búzát is fizetnek a javából, a pannonhalmi apát mégis kényszeríti őket a követségekben való részvételre; hordók készítésére, fuvarozásra szorítja, ide-oda küldözgeti őket, bárányaik, gödölyéik vagy kecskéik, termékeik tizedét követeli rajtuk. —A fölpanaszolt követelések elintézéséről a fogott bírák ítéletlevele tájékoztat. (Erdélyi L. : A pannonhalmi Szent Benedek-rend tört. L. 321. 1.; Árpádkori Új Okmt. 540—542. 1.) Ebből az oklevélből tudjuk meg azt is, hogy valamikor ezen a vidéken sok hársfa is lehetett, (Hárságy falu.) ami a méhészkedésre nyújtott kiváló alkalmat. Nagyobb méhesek voltak itt, sőt a lakosság egy része mézzel adózott a királynak (Márcadó falu.) Ha ma végigmegyünk a Riticspusztára vezető úton, az azt szegélyező terebélyes hársakban a régi hársfaerdők késői nyomait láthatjuk.