Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)
Sárkány Eszter: Színházi kultúra a századfordulón Kaposváron
A19. század végi helyzetet nem érdemes vizsgálnunk, hiszen Kaposvár akkor még nem volt érdekelt a színikerületi harcokban, mert szerződés kötötte Somogyi Károly társulatához. Ennek a kapcsolatnak a kölcsönös előnyeit mindkét fél világosan látta. Somogyinak „volt jövedelem, volt megbecsülés és a privát, társadalmi életben jó fogadtatás". 2 Kaposvár is jól járt a somogyi születésű, lokálpatrióta direktorral, mert így hamarabb épült elfogadható aréna akkor, amikor a város és polgárai pénztárcája még nagyon lapos volt és színvonalas előadásokat láthattak a városiak évről évre. Nagyon lényeges ez egy olyan korban, amikor Kaposváron még napirenden volt a közönségteremtés, a vidékről frissen betelepültek becsalogatása a számukra addig szinte ismeretlen színházi világba, de létezett már ugyanakkor egy igen szűk, de nagyon igényes réteg is. Somogyi, a hosszú évekig egyenletes színvonalon dolgozó, országosan is ismert és elismert vidéki igazgató megérdemelten lett 1901-ben a nagyváradi színház vezetője. Ez az új helyzet azonban azt is jelentette, hogy az egész évben jó megélhetést ígérő váradi szezon után csökkent a nyári idény jelentősége Somogyi számára. Mivel eredeti szerződése is lejárt Kaposvárral, úgy tervezte, hogy keres majd egy Váradhoz közelebb eső várost nyári szálláshelyül. (Amint a listából kitűnik, a földrajzi közelség általában nem volt elsődleges szempont a kerületi beosztásnál, de néha ez is számíthatott.) Kaposvár korábbi helyzetét módosítani látszott az is, hogy az állandó pécsi színház létrejöttével várható volt egy Pécs központú színikerület kialakítása, amelynek része lehetett volna Kaposvár. A vidéki színészet országos felügyelőjének elnökletével 1902 elején megtartott értekezleten azonban nem született döntés. Az elképzelések szerint Pécs, az anyaváros hatósága vagy színügyi bizottsága rendelkezett volna azzal a joggal, hogy szerződtessen egy vidéki társulatot, amelyik aztán köteles lett volna a kerület más városaiban is lejátszani egy-egy hosszabb-rövidebb szezont. A kaposváriak szerint egy ilyen kilátás „gondolkodóba ejthet egy akkora várost, mint Szigetvár vagy Mohács, melyek közönsége egy nagy 7 társulatot pár nyári hónapon át sem tarthat el. Ezek a városok nyilván örülhetnek, ha megszerezhetik azt a biztosítást, hogy — bár rövid szezonra is — mégis kaphatnak egy nagy 7 társulatot." 28 Az olyan városnak azonban, mint Kaposvár nem kell félnie attól, hogy 7 nem kap elsőrendű társulatot pár őszi hónapra akkor is, ha nem áll be a pécsi színi kerületbe, hiszen a korábbi években jó hírnevet szerzett magának a színészberkekben. A döntésben illetékesek többsége támogatta, hogy „próbáljunk... függetlenek lenni és várjuk meg, minő színtársulatok fognak az őszi szezonra jelentkezni... Ezzel felszabadulunk a kényszerhelyzet alól, mely bennünket oly színigazgatóhoz köt, ki fittyet hány a kívánságainknak." 29 Ezt a függetlenségi vágyat leginkább két tényező magyarázta. Egyik a Somogyi-korszak idején érvényes szerződés volt, amely nem kötött ki jogokat a városnak sem a társulatra, sem a műsorpolitikára vonatkozóan, tartalmazta viszont azt, hogy az arénában más társulat színielőadásokat nem tarthat. A másik tényező a Kaposvár és Pécs között meglévő, a legkülönfélébb formákban megmutatkozó rivalizálás volt. Akadtak területek, ahol a pécsi fölény mérhető és mindenki számára nyilvánvaló volt, ezért legalább a kevésbé kézzelfogható dolgokban próbálták hangoztatni a kaposvári elsőséget. (Például a kaposváriak színpártoló tevékenységét és műérzékét magasztalták, miközben finoman bírálták, sőt gyakran vissza is utasították azt a társulatot, amelyik Pécsett sikerrel szerepelt.) A sok vitával járó, állandó elégedetlenséget kiváltó kerületi rendszerbe kapcsolódás egyedül azért volt vonzó Kaposvár számára, mert ezáltal számíthatott arra az államsegélyre, amelyet a kultusztárca és a belügy 7 országos vezetői a kerületi
