Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)
Tilkovszky Lóránt: Széchenyi István csokonyai uradalma
tilosokból kiszoruló állatokat a jobbágyok a tarlón („táró") vagy a parlag („parrag") földeken legeltethették. Ami az uradalom jobbágylakosságát illeti, annak általában szegényebb rétegei sem szorultak arra, hogy máshol vállaljanak munkát. A jobbmódúak fuvarozással („fuorozás, forozás"), marhák, sertések hizlalásával és eladásával foglalkoztak, s egyesek — akiket az összeírok olykor név szerint is említettek, — jólétükkel különösen kiemelkedtek. Az ilyenek — esetleg többen összefogva — az uraságtól malmot béreltek, s abban molnárt alkalmaztak, aki legényekkel dolgozott. Az állatok legeltetésére minden helységben marha- és ökörpásztorokat, csikósokat, s különösen nagy számban kondásokat fogadtak. Mind a jobbágyság, mind az uraság gazdálkodása szempontjából nagy jelentőségűek voltak az uradalom közlekedési viszonyai. Amely helység „transennalis" volt, azaz átmenő forgalommal rendelkezett, amely urasági birtok „útba esett", az fölös terményeit, eladásra nevelt állatait vagy állati termékeit, s különböző készítményeit előnyösebben értékesíthette, s beszerzéseit is könnyebben bonyolíthatta le. A csokonyai uradalom helyzetét e tekintetben az határozta meg, hogy egyrészt területén haladt keresztül kelet—nyugati irányban az Eszékről Pécsen és Szigetváron át Nagykanizsára vivő fontos útvonal, — ahonnan Stájerország („Staer") felé adódott összeköttetés —, majd Sopron felé, másrészt hogy Barcsnál Szlavónia, Gyékényesnél és Zákánynál Horvátország felé vezetett át út a Dráván, amely maga is, mint folyami út — a szabályozatlansága miatti minden nehézség ellenére — lényeges szerepet játszott. A barcsi révnél volt a kamarai sóház, a Dráván szállított só lerakata (depositorium), onnan szekéren vitték az uradalom helységeibe. A csokonyai uradalom jórészt Radkersburgból („Regede") és Grazból („Grécz") szerezte be gazdasági — főleg vasból való — eszközeit, illetve a kovácsmunkához szükséges vasat, építkezéseihez a Dráván szállított le stájer zsindelyt, s ugyanezen a vízi úton úsztatták le az eladásra szánt szerszámfát. Az uradalom számára minden tekintetben Kanizsa volt a legfontosabb piac, de — különösen jobbágyai — számos más közeli (pl. Babócsa, Nagyatád), olykor távolabbi helység (pl. Pécs, Baja, Szekszárd) vásárait is látogatták. Az uradalom egyes helységei maguk is rendelkeztek vásártartási joggal; vásáraikon Dráván túli kereskedők is részt vettek, hacsak a folyó gyakori árvize ebben meg nem akadályozta őket. Az uraság az urbariális hosszúfuvar mellett pénzéit is fuvaroztatott az arra képes jobbágyokkal; ezek fuvarjait kereskedők is rendszeresen igénybe vették. Ez lényeges jövedelemforrás volt számukra. Hátrányos volt viszont forspont-kötelezettségük: gyakorta szállítottak például fogataikkal urakat messze a Dráván túlra, a Toplica völgyében fekvő daruvári gyógyhatású hévízes fürdőbe. Részint mint vásárnapok, részint mint a mezőgazdálkodásban bizonyos határnapokat jelentő napok szerepelnek a csokonyai uradalomra vonatkozó forrásközleményünkben — olykor a pontos dátum megadása nélkül — a következők: február 24. (Mátyás), április 25. (Márk), június 24. (Iván), június 27. (László), július 26. (Anna), szeptember 1. (Egyed), szeptember 8. (Kisasszony napja), szeptember 29. (Mihály), december 2. (Bibiana). A birtokon lévő gazdaságbéli és árendásépületek gondos számbavétele és értékük megállapítása fontos feladata volt az összeírások készítőinek. Az „uraság épületjei" az uradalmi tisztek és egyéb alkalmazottak, hajdúk, béresek, cselédek lakásai; a házak, ahol az uraság kézműveseknek adott helyet vagy ahol árendások laktak, boltjukat, mészárszéküket tartották; a vendégfogadók, kocsmaházak, csárdák éppúgy, mint a gabonapajták, ahová aratás után behordták a gabonakereszteket,
