Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)
Tilkovszky Lóránt: Széchenyi István csokonyai uradalma
nyekkel, „betyárokkal" végeztette. A mészárszék és a vendégfogadó bérlete többnyire egyazon kézben volt; a kocsmákban, csárdákban nem voltak megfelelő helységek vendégek elszállásolására („szállítására"). Az uraság borán, pálinkáján kívül — az év bizonyos engedélyezett szakaiban — a község a maga saját vagy másutt vett borát is árulhatta. Az uradalom helységeiben — legnagyobb számban a két mezővárosban — többféle kézműves dolgozott a jobbágylakosság és az uraság szükségleteire egyaránt: összesen 12 kovács, 2 ekecsináló, 1 lakatos, 7 bognár, 1 pintér, 1 szíjártó, 4 ács, 2 kőműves, 1 asztalos („tislér"), 1 cipész („suszter"), 3 csizmadia, 1 kordoványos, 3 takács, 1 szűcs, 1 szűrszabó. Többségük „polgárháznál" vagy zsellérházban lakott, esetleg zsellérjobbágy volt maga is; mások az uraság helységbéli épületeiben kaphattak helyet. Ahol volt a községnek háza („községháza"), egy-egy mesterember — főleg kovács — ott rendezhette be műhelyét. Kisebb ács- és pintérmunkákat a molnárok, a hegymesterek, sőt a méhészek is végeztek. Az uradalomban a szántóföldek, rétek, szőlők, erdők minősége 2. és 3. osztályú (classis) volt; 1. osztályú minőség csak az urasági allodiumokban és az uraság privát erdejében volt található, ott is igen csekély mennyiségben; kivételt a jobbágyokkal közös erdők egy-egy kis része képezett. Az urasági szántóföldeket általában 2-3 nyomásban (calcatura) művelték (cultivatio), egyhelyütt már feltűnt egy negyedik nyomás is, ám akadtak olyan szántóterületek is, amelyeket nem osztottak nyomásokra, hanem csak minden negyedik évben vetettek be, s így nem kellett trágyázni. A trágya szűke miatt a szántóföldeket csak 3-4 évenként tartották szükségesnek „vetés alá kibélelni", azaz megtrágyázni, a réteket — amelyek a jövedelmező állattenyésztés takarmányszükségletének megtermelése szempontjából különös becsben álltak —, 3 évenként. Ennek egyik sajátos módja volt a „sráglázás ", amin az értendő, hogy egyre odébb tett fonott kerítések (Schrägen) közé rekesztett birka- vagy egyéb nyájak közvetlenül trágyázták a kívánt területeket. A vetés - aszerint, hogy mit vetettek — háromszori, kétszeri, olykor egy r szeri szántás után történt. Nagyobb mezőgazdasági szorgalmat (industria) igénylő lucernás, lóherés ún. industrialis kertet csak Zákányban létesített az uraság, — a postalovak takarmányellátására. Urasági gyíimölcsöskert pedig csak Visontán volt; a gyümölcs egy részéből lekvárt (lictarium) illetve pálinkát főztek. Az. erdőket csupán megőrizni (conservalni) igyekeztek; nem folyt bennük szakszerű erdőgazdálkodás: a kipusztult vagy 7 kivágott fák helyébe újak maguktól nőttek, már amennyire az erdőkben folytatott legeltetés a fiatal hajtásokat tönkre nem tette; csak az uraság privát erdejében történt kezdeményezés magról ültetett csemeték nevelésére kisebb parcellákban. Szakszerű fakitermelés — kereslet híján, ami a vizenyős talajú erdők nehéz megközelítésével jelentős mértékben függött össze, — sehol sem folyt, s íg\ r nem is volt szükség arra, hogy az erdőt regulázva vágásokra (sectio) osszák. Száraz és dőlt fákból szerezte be tüzelőszükségletét a jobbágyság ( „faizás", fáézés" ), különösebb körültekintés nélkül vágtak ki épületfának valót a magtik s az uraság építkezéseihez, faszénnek való „szénfát" a kovácsműhelyeknek, szerszámfát a bognároknak, dongának alkalmas „dugafát" és abroncsfát az akkor még többnyire faabroncsos hordókhoz a pintéreknek, hordtak ölfát, tuskőt, rőzsét a téglaégetéshez, amely nem csak e célra zárt helyen épített kemencében, hanem szabadban is történt („Luftbrand"), a hamuzsírfőző kemencékhez. Az erdei makk- és gubacstermést részben robotosokkal, részben pénzért felfogadott emberekkel összegyűjtette és értékesítette az uraság. Az időről időre elrendelt erdei
