Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Második rész )

Felvidéken volt, Pozsony megyében 5, Zólyomban 5, Honiban 3, Barsban 2, Esztergomban, Nyitrában és Trencsénben 1—1. A Duna jobb partján, azaz a Dunántúlon, 8 szabad királyi város volt, Sopronban 3, Baranyában, Fejérben, Győrben, Komáromban és Vasvárban 1—1. A Tisza jobb partján, azaz a keleti Felvidéken, 6 szabad királyi város volt, Sárosban 3, Szepesben 2, Abaújvárban 1. A Duna és a Tisza közén 3 szabad királyi várost találunk, az ide számítható Budán kívül Pestet és Szegedet. A18. század további évtizedeiben annyiban változott a szabad királyi városok megoszlásának képe, hogy Bács megyében 3, Temesben pedig 1 város kapott szabad királyi címet. Erdélyben a 8 szabad királyi város közül 5 a Királyföldön, azaz a szász székekben és vidékeken volt. A magyar megyékben Kolozsvár és Gyulafehérvár, a székely székekben Marosvásárhely számított szabad királyi városnak. Viszonylag sok: 5 szabad királyi városa volt Horvátországnak, Szlavóniának pedig 1. Később Horvátországhoz csatolták Fiumét, a horvát határőrvidéken pedig Zengg kapta meg a szabad királyi címet. A szabad királyi városok népességének növekedéséről 1720 és 1787 között már volt szó. 1720-ban a szűkebb Magyaroszág városai közül csak Budának volt 10 ezernél több lakosa, Erdély városai közül háromnak: Brassónak, Kolozsvárnak és Nagyszebennek. Buda lakosainak száma csak 12 300 volt. Brassóé 16 800. A század 80-as éveire megváltozott a helyzet. Az anyaország városai közül hatnak volt 20 000-nél több lakosa, a legtöbb Debrecennek: 29 600. Erdély városai közül egynek sem volt 20 000-nél több lakosa, a 10 000-et továbbra is csak háromé haladta meg. Változatlanul Brassó vezetett 17 700 lakossal, lélekszáma 65 év alatt csupán 900-zal lett nagyobb, mint amennyi 1720 körül volt. Horvátország legnagyobb városának, Fiumének 1787-ben csak 5 700 lakosa volt, Zágrábnak csak 2 900. A szabad királyi városoknak nem minden lakosa volt polgár, sem jogilag, sem foglalkozását tekintve. Foglalkozásuk alapján azokat mondhatjuk polgároknak, akiknek ha nem is kizárólagos, de főfoglalkozását az ipar és a kereskedés jelentette. Ilyen értelemben vett polgárok, főfoglalkozású iparosok és kereskedők, nemcsak a szabad királyi városokban, hanem egyéb helységekben, elsősorban a mezővárosokban is laktak. Az 1720. évi országos összeírásból megtudhatjuk, hogy a szűkebb Magyarországnak és Erdélynek hány iparosát és kereskedőjét vették számba. Az abszolút számok helyett tanulságosabb a relatívokat nézni, amelyek azt mutatják, hogy az összeírt adózó háztartások hány %-a volt iparosoké és kereskedőké. Az anyaország egyes részeiben az iparosok és kereskedők aránya a következő volt. Duna bal partján Duna jobb partján Duna-Tisza közén Tisza jobb partján Tisza bal partján 5,59% 4,03% 6,33% 4,64% 4,18% 11,83% Tisza-Maros szögén Az egész országban 4,94% Í2