Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Lagzi István: Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939—1940)

tájékoztatása, sőt tudta nélkül intézték a lengyel menekültek ügyeit. Barcs község határában végrehajtott szökések miatt 1940 elején a pécsi IV. hadtest parancsnoksága vizsgálatot folytatott. A hadtestparancsnokság képviselője érintkezésbe lépett a Somogy megyei alispáni hivatallal, ahol Csajdi szolgabíró alispáni titkár kijelentette: az alispánnak nincs tudomása arról, hogy Barcs községben lengyel polgári menekülttábor van, éppen ezért a szöksekkel kapcsolatban felvilágosítást sem tud adni. A katonai nyomozók ezt követően a barcsi járás főszolgabírójához fordultak, aki tájékoztatta a nyomozókat arról, hogy Barcson „...október végén, november elején a belügyminisztériumi engedéllyel..." a Magyar—Lengyel Menekültügyi Bizottság létesített lengyel polgári menekülttábort. A vizsgálati jelentés külön hangsúlyozta, hogy a barcsi szökéseket a „...Korona Szállóban székelő [Dowbór ? — L. L] Dobor [nevű] lengyel menekült készíti elő, tehát az eddigi megállapítások szerint is a civil internáltak, ellenőrzés alatt nem állnak, szabadon mozoghatnak és akkor szökhetnek meg, amikor akarnak, nem áll tehát fenn az az állítás, miszerint a szóban forgó rendszeres lengyel szöktetés a katonai » határ hatóságok « tudtával történne, ellenkezőleg..., a szökések meggátlására irányuló tevékenységet folytatom, eredménye azonban csak akkor lehet, ha a közigazgatási hatóságok... nem helyeznek — minden értesítés nélkül — a közvetlen határterületekre őrizetlen és nem is őrizhető lengyel menekülteket..."

85 A barcsi járás főszolgabírójának véleménye szerint, a Dráva mentén végrehajtott szökések „automatikusan" megszüntethetők lennének, ha a csendőrörsök létszámát 3—4 fővel megnövelnék. Meglepő, hogy a H. M. 21. alosztály merőben más véleményen volt. A 21. osztály, amely a rendszeres szökések miatt a legtöbb kritikát kapta, a barcsi főszolgabíró javaslatára a következő megjegyzést tette: a csendőrőrsök megerősítése „...legfeljebb megnehezítené és talán csökkentené, de nem akadályozná meg a szökéseket. Mivel a szökések lehető csökkentésére más intézkedések történtek — komoly intelem f/J az internáltakhoz és a szökések szervezőihez, amelyek hatása máris tapasztalható — az őrök megerősítése nem látszik szükségesnek. "

86— Számos esetben előfordult, hogy a határmenti községekbe irányított lengyeleket nem lehetett azonnal átvezetni a határon. Ilyenkor a határtól 15—20 km-re lévő falvakban (Erdőcsokonya, Péterhida, Vízvár, Sellye, Darány) várakoztak a határátlépésre felkészült személyek. Adam Majewski is említ ilyen eseteket: „Éjszakára Barcsról vissza keílett utazni Erdőcsokonyára... ahol [ideiglenes] szállásunk lett. [...] Barcs és környéke tele volt lengyel menekültekkel. A magyarok tudták ezt, elnézték mindezt olyan sokáig, ahogy csak lehetett..." A magyar—jugoszláv határt képező Dráva folyón való átkelésről Szemraj hadnagy a következőket írta: „Később, a jugoszláv határ átlépése előtt Barcsra kerültünk. Egy hét után kb. 60 fős csoport csónakokban átkelt a Dráván. Az átkelés után lovaskocsikkal utaztak egy kicsi vasútállomásra, majd onnan Zágrábba."

87 A határ átlépése után az egyik eligazító állomás a Dráva folyó partján, Terezino Polje községben, Hochvald Manó magyar vendéglős házában volt. A vendéglős felesége Julica asszony állította ki azokat az „igazolványokat" melyekkel a lengyelek Zágrábba, illetve Fiúméba utazhattak. A vendéglő hosszú időn keresztül az evakuáció rendelkezésére állt. Az útban lévő katonák a vendéglő tánctermében aludtak és étkeztek. A községben csak néhány napig tartózkodtak.majd lovaskocsikkal szállították őket a közeli (20—22 km-re lévő) Virovitica (Verőce) város vasútállomására. „Mindig előre jelezték, hogy ki lesz a fuvaros és hány órakor legyen