Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Lagzi István: Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939—1940)
nagy visszaemlékezésében a következőképpen írt: „Ha a lengyelek szökéseiről van szó, akkor azt kell mondani, hogy ebben minden magyar nagy segítségei adott nekünk, főleg a már elhunyt [nagykanizsai — L. f.] Kenedi Imre. Az ő mérnöki irodájában (Nagykanizsa, Béke utca 33-) öltöztek át civil ruhákba a lengyel tisztek, az iroda alkalmazottainak egyike Széger Mihály pedig a vasútállomásra kísérte ki a tiszteket, jegyet váltott nekik és felültette őket a Budapestre induló vonatra. Kenedi mérnök irodáján keresztül kb. 40 lengyel tisztet szöktettünk meg. Maga az iroda annyiban nem volt biztonságos, hogy az utca másik oldalán csendőr őrszoba volt, a szökésekhez adott segítség kitudódása Kenedi mérnök számára kellemetlen következményekkel járt volna. Mindemellett nem utasította vissza segítségkérésünket. A tisztek evakuálásában Kenedi mérnök felesége, Anita is segített." b)Az evakuáció Barcs és Babócsa környéké)i 1940 januárjában a magyar—jugoszláv határ Somogy Megyei szakaszán, Barcs község környékén is nagy körültekintéssel előkészített szökéseket észleltek. A szökések miatt a barcsi járás főszolgabírója több szemrehányást kapott. Somogy megye területén keresztül kivitelezett evakuáációt (a zalaihoz hasonlóan) kisebbíteni lehetett, de tagadni nem. A német követség folytonos „érdeklődésére" olykor tiltakozásai miatt a főszolgabíró kénytelen-kelletlen beismerte, hogy „Barcsnál tényleg történtek szökések, de sokkal kisebb mértékben, mint ahogy azt a német követ közölte." 8 A csendőrnyomozók szerint többször előfordult, hogy Barcs községből egy nap alatt 20—30 menekült tűnt el, amíg másnap 30—40 ember érkezett a szomszédos községből..." 9 , akik rendszerint jelentkezés nélkül foglalták el a megszököttek helyeit. (Ezt a módszert alkalmazták a nagy kanizsai lengyel menekültek is.) „Október első napjaiban ...Babócsára érkeztem. 20 pengőért civil ruhát vásároltam és a legkisebb bántódás vagy igazoltatás nélkül elhagytam a [katonai] tábor területét. A főkapunál álló magyar tiszt rám kacsintott és egy kézmozdulattal mutatta a távoli vasút állomás felé vezető utat. Akkoriban a magyar katonák szemet hunytak a mindennapos [kirándulásaink] felett. Szolidárisak voltak velünk, megéltettek bennünket... " H0 A nyugatra igyekvő lengjelek egy része a jegyzőkönyvek szerint Somogy udvarhely és Berzence községek határában szökött át Jugoszláviába, mert ott száraz [szárazföldi — L. I.] határ van és az átjutás nem oly nehéz mint Barcsnál...", 81 ahol a Dráva természetes határt képez. Murakeresztúrhoz hasonlóan megszervezett szökések voltak a barcsi vasútállomásról is. A Jugoszláviába induló vonatokkal igen sokan szöktek meg „...oly módon, hog> amikor a vonat a Dráváit átvezető vasúti híd előtti kanyarhoz éti — ahol a vonat a kanyar miatt lassított — a vonatra felugráltak. " 82 A csendőrségi jelentés szerint Zágrábban az ottani lengyel konzulátus vette gondozásba az átutazókat. „Zágrábból Spalatóba [Splitbe — L. I.] utaznak, onnan hajón Franciaországba szállítják őket. Barcs községben a lengyel [polgári] menekültek parancsnoka RomualdDwobor [?] állítólagos százados. 83 A szökéseket állítólag ő irányítja, utasítást ad és névleg megnevezi azokat, akiknek záros határidőn belül Jugoszláviába kell szökniük." 84 A korabeli forrásokból egyértelműen arra következtethetünk, hogy a közigazgatási és az illetékes katonai hatóságok igen sok esetben külön-külön, egymás
