Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Lagzi István: Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939—1940)

meggátlása érdekében 1939 végén különböző mozgáskorlátozó rendeleteket adtak ki, más részről az előbbieknek ellentmondva, „tiszti becsületszóra" szabadságot és utazási lehetőségek biztosítottak. A magyar tisztikarhoz hasonló mentalitású és társadalmi öszetételű, több szempontból azonos hagyományokkal rendelkező lengyel tisztikar iránti rokonszenvvel magyarázható az, hogy a tiszteknek gyakran biztosítottak „szabadságot". Lehetővé tették a különböző táborok, és természetesen Budapest meglátogatását. Nagykanizsán pl. Marian Zuber internált tisztnek Gunde Géza alezredes 1939- december 22-től 1940. január 34g szabadságot engedélyezett. Az eltávozási engedély szerint Marian Zuber becsületszavát adta, hogy nem szökik meg és a nagykanizsai katonai lengyel gyűjtőtáborban jelentkezik". 4 Zuber valóban visszatért a nagykanizsai táborba, szabad mozgását azonban az evakuáció szervezésére használta fel. A nagykanizsai táborból való szökésekről Eugeniusz Érteit visszaemlékezéséből is számos részletet ismertünk meg. Gunde Géza alezredes lengyeleket segítő — igen jelentős — szerepe ezúttal is megerősítést nyert. Ertek szerint a táborból való tömeges méretű szökések Gunde Géza alezredes táborparancsnoksága idején szerveződtek meg. Hosszabb ideig 5, 10, alkalmanként 20 fős csoportokban a Jugoszláviába visszatérő üres vasúti vagonokban elrejtőzve szöktek, mások gyalog vágtak neki a határnak. A nagykanizsai táborban természetesen „...voltak létszámellenőrzések, de mindez nem vezetett semmire. A kollégák kimenőt kértek a városba, egy részük visszatért, más részük a.kimenőt kihasználva megszökött, ezek helyére más [távoli] táborokból érkeztek menekültek. A határig nem egészen 15 km-nyi gyengén lakott terület volt. A táborban egy tisztekből és altisztekből álló evakuációs bizottság működött, tagjai több idegen nyelvet ismertek. A tábor létszáma kb. 700 tisztből és 2000 közkatonából állott. Ha valakit szökésen értek, jelentkeznie kellett Gunde alezredesnél, ilyenkor kijelentette: »tudja miért büntetem meg?, azért mert ha eg' katona megszökik, ne hágja magát elkapni!« Megjegyzem, [...] mindenki kellemesen emlékszik rá, mivel a mi ügyünk igaz barátja volt. [...] A szökésben sokat segített nekünk Swarc [magyar — L. L] főhadnagy és más tiszt, akinek a nevére már nem emlékszem.""

5 A szökések előkészítésénél a helyi lehetőségek figyelembe-vételével, nagy találékonysággal újabb megoldásokat találtak. ,J\ nagykanizsai táborban felfedeztem egy csatornát — írta Ertek — amely a vasúti sínek alatt vezetett ki... Ezen a csatornán szökött meg világos nappal 2—3 ember és mindjárt a [magyar—jugoszláv — L. L] határ felé vették útjukat. Ez így ment kb. három hétig. A dolog később kitudódott, a száraz csatornát befalazták, de ez már a harmadik magyar parancsnok [Kozderka ezredes — L. L] parancsnoksága alatt történt. A tábor is hamarosan megszűnt, így három részre osztottak bennünket. Más táborokba kerültünk, többek között Sárvárra és Fertőszentmiklósra. [...] Az útlevélfényképeket és az útelveleket Budapesten készítették, egy részüket helyben [Nagykanizsán — L. I.]. Még egy érdekes történet: a tábor felszámolása idején 4 katonát bújtattunk [a tábor területén lévő gyár - L. L] kéményben, elláttuk őket élelemmel, hogy külföldre szökjenek. Másnap, amikor az őrség bódéját leszerelték sikerült szerencsésen megszökniük. Köztük volt az egyik kollégám Salak Wladyslaw a híradósoktól, aki jelenleg Ausztráliában él. A szökések megszervezésében sokat segített nekünk a helyi lakosság, többek között a „francka" kávégyár őre, aki ezidőben civil ruhát juttatott a szökésekhez..." 6 A nagykanizsai táborból való szökésekhez adott segítségről, a helyi lakosság támogatásáról Leon Michalczyk mérnök, Nagykanizsán internált tartalékos alhad-