Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Vadász Sándor: Budapest és München kapcsolatai a magyarországi tanácsköztársaság első időszakában. (Fordította: Dobai András)
ellenforradalom fegyveres támadása előtt ennek sűrű szövésű rágalom-függönyébe ütközött, s ezért arra törekedett, hogy széjjelszakítsa azt. A másik lényeges szempont: Kun Béla Budapestje volt az összekötő kapocs a polgárháború és intervenció által elzárt Szovjetoroszország és Nyugat-Európa között. Hangsúlyozni szeretnők, hogy nem csupán objektíve, mivel a magyar vezetők ezt a szerepet nagyon tudatosan vállalták, Csicserinek viszont méltányolták, hogy — legalábbis egy ideig — folyamatos tájékoztatást kaptak a magyar- és bajorországi politikai fejleményekről. (Egy újabb példa arra, hogy milyen nagy szerepük van a geopolitikai tényezőknek a történelem alakításában.) Megfontolandó továbbá, hogy amíg a magyarországi Tanácsköztársaságról szóló monográfiákban, de még a forrásgyűjteményekben is tematikusán fejezetekre tagolva, tehát szétszórtan találhatók meg a rendeletek, a gazdasági, szociális- és politikai reformintézkedések, addig itt a naponta továbbított hírek frissessége, sokszínűsége lepi meg az olvasót. Az események gyakorta akaratlan egymásra következése, a történeti szereplők véleményei, az egész magyar társadalom közérzete: mindez valahogy jobban kitapintható, mint a feldolgozásokban, életszerűebben jelenik meg előttünk. (Csakúgy, mint a Forradalmi Kormányzótanács jegyzőkönyveiben, amelyeknek megjelenésére évtizedekig, egészen pontosan 1986-ig kellett várni. ) E forráscsoport legáltalánosabb jellemzőin túllépve, villantsuk fel néhány markáns ismertetőjegyét tematikus csoportosításban. A március végén, április elején keletkezett hírekbe beleolvasva azonnal feltűnik az a sajátos jelenség, amelyet a legtömörebben Garbai Sándornak, a tanácskormány elnökének Szatmáron elmondott beszédével, illetve ennek egyik mondatával érzékeltethetünk. „Csak napok kérdése, hogy olasz, cseh és francia testvéreinkkel egyesülünk. 1 ' A felfelé szálló ágra jellemző ez a már-már valószínűtlennek tűnő hit, magabiztosság, ezek az emberek ténylegesen napokkal, hetekkel, de legfeljebb hónapokkal mérték a világforradalom (helyesebb „összeurópait" mondani) elkövetkezéséig várható időtartamot. „A világ matematikai pontossággal halad a proletárforradalom felé" — jelentette ki úgyszintén Garbai, ám majd egy hónappal később, április végén, pedig akkor már javában folyt a külföldi intervenciósok támadása Tanácsmagyarország ellen. A valóban kedvező nemzetközi helyzet szülte duzzadó öntudat mondatott ilyen szavakat Garbaival, Kun Bélával és másokkal, hasonló kijelentések sem 1919 előtt, sem azóta nem hangzottak el, Több dokumentumban arról olvashatunk, hogyan vette birtokába a munkásosztály a kulturális életet. A kezdődő kultúrjörradalom tényeinek külföldi megismertetésére láthatóan nagy gondot fordított ez a propaganda. Idézzük az egyik leghatásosabb részletet. „A budapesti színházakba tegnap bevonult a proletariátus. Ez volt az első nap, amikor az összes színházban a jegyek zömét munkásoknak adták el, mégpedig igen mérsékelt áron. Ezáltal teljesen megváltozott a nézőtér képe. Az Operaházban az egykori király udvari páholyában egy gyári hivatalnok ült a feleségével és további két nővel. A főhercegi páholyban a helyeket szakszervezeti igazolványra adták el. Ugyanez volt a helyzet a Nemzeti Színházban is. Valamennyi színházban az előadások előtt rövid bevezető előadásokat tartottak. „A tételt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a magyarországi Tanácsköztársaság az ilyenfajta közleményekkel legvonzóbb arcát fordította Európa felé. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy korunkban már nemcsak a kommunista pártok, hanem a nemzetközi szociáldemokrácia is azt a felfogást képviseli, hogy a munkásosztály teljes társadalmi
