Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Bősze Sándor: A dél-balatoni fürdőegyesületek történetéből (1890—1944)
A Ba/atonlellei Fürdőegyesületnek a képviselő testület a fürdődíj — alapot a 42/1913-as kgysz. határozatában adta át. Ennek összegét az 1545/1927. sz. alispáni véghatározat állapította meg. 1,13 Még a világháború előtt megfogalmazott óhajt teljesítette a fonyódi képviselő testület, amikor 1925-ben átengedte a fürdődíjak 75% -át a Foi i\ rxl-Sándoi lelépi, a Fo> n rkl-Bé/atelepi ós a Balak >i tjei lyi x 'si Fürdőeg -esületnek. A határozat ellen a bélatelepiek fellebbeztek, mert a községtől távolabb működő többi egyesületnek ez egyáltalán nem kedvezett, ellentétben a sándortelepiek egyesületével. Mivel Bélatelep saját erőből szervezte meg és tartotta fenn fürdőtelepét, azt kérték, „hogy Bélatelep teljesen kivétessék a képviselőtestületi határozatban megállapított díjak fizetése alól", és ők tovább fedezik saját költségeiket. A község méltányolva a kérést, kérte az alispántól a szabályrendelet módosítását. A fürdődíjak szedését illetően a legtöbb probléma Zamárdiban volt. 15 "" A Balatonzamárdi Fürdőegyesület 1922-ben kérte a kúrtaksa felemelhetését, ami némi hivatali huzavonát követően megtörtént. A nehézségek ezután jöttek: az egyesület nem készíthette el számvetését, mert a fürdődíjak késői, augusztusi engedélyezése és az elégtelen adminisztráció miatt nem tudta beszedni a kérdéses összegeket. 1923-ban az infláció miatt ismét a fürdődíjak emelését kérték. De ugyanekkor anélkül, hogy fizettek volna, sokan távoztak a fürdőhelyről. „Tekintettel arra, hogy egyesületünk minden nyerészkedési szándéktól mentes altruista egyesület, s minden befolyó pénzt, tagsági díjat, adományt, a fürdő és kabindíjakat, stb. — minden levonás nélkül a közmunkák végzésére használunk fel, minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy a megfelelő pénzösszeget előteremtsük és munkálataink semminemű fennakadást ne szenvedjen. Ennek érdekében fordulunk Méltóságodhoz is és kérjük, hogy az eddigi években is tapasztalt jóindulatával egyesületünk részére a fürdő [gyógyjdíj szedési jogot megadni méltóztassék és a fürdődíjakat az „egyesület által részletezett összegek erejéig állapítsa meg" - írták 192 l-ben az alispánnak. 1925-ben ismételten megemelték a kúrtaksát. Ezt azonban oly későn, nyár végén kapták, hogy nem tttdták beszedni a vendégektől, s így 500 000 korona kárt szenvedtek. Közben az egyesület és képviselő testület között is elmérgesedett a viszony. A fürdőegyesület szerint az elöljáróság alaptalanul akarta tőlük elvenni a fürdődíj szedési jogát, holott a „község nemcsak a fürdőtelepen áll magában, a község belterületén sem végez semmi munkát..." Az alispán 15817/1926. számú határozatában az újonnan megállapított kúrtaksa kezelését az egyesületre bízta, s egyben utasította a főszolgabírót és a község elöljáróságát, hogy ebben segédkezzen. A főszolgabíró a határozat ellen fellebbezett, mert szerinte az lenne a legelőnyösebb a községre nézve, ha a beszedést egy erélyes jegyző végezné. A Parti Telepesek Fürdőeg'esülete is fenntartásairól beszélt, mert szerintük egyesülettársuknak nincs olyan eszköz a birtokában, melyet felhasználva be tudná szedni a kérdéses pénzeket a nem egyesületi tag nyaraló- és telektulajdonosoktól. Tiltakoztak a villatulajdonosok is, mert szerintük az egyesület nem tett semmit a telep érdekében. A panaszokat a főszolgabíró kivizsgálta, az egyesület számadását rendben találta és — többek között — az alábbi megállapítást tette: .Általános jelenség egyébként, hogy a fürdővendégek a legcsekélyebb díjfizetést is megtagadják".. A revíziót követően már 192 7-ben a népjóléti miniszter utasította az alispánt, hogy az 1926-ban hozott rendelkezését hatálytalanítsa, mert Zamárdi nem minősül gyógyfürdőnek. 1928-ban a község másik fürdőegyesülete, a Balatonzamárdi Parti Telepesek Fürdőegyesülete kérte,
