Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Dóka Klára: A Somogy megyei vízimalmok történetéből (1885—1944)
energiát is adtak, másrészt az ország más megyéihez képest itt a legjobbak a forrásadottságok. Az 1885—1944 között a megyében működő malmokra vonatkozó, csaknem teljes iratanyag az Országos Vízügyi Levéltárban, a Pécsi Kultúrmérnöki Hivatal gyűjteményében található. Mivel a kultúrmérnöki (vízikönyvi ) iratok a közelmúltban kerültek levéltári átadásra 7 , eddig gyakorlatilag ismeretlenek voltak a történeti kutatás számára. A vizsgálatot — a téma nagysága és a források bősége miatt — Somogy megye 1945 előtti területére végeztük el, bízva abban, hogy a kérdés felvetése a későbbiek során regionális vizsgálatokra, és országos összehasonlításra is lehetőséget fog adni. Somogy megye területe az 1869-es népszámlálás idején 1 163 465 kat. holdat tett ki, a lakosság száma pedig 287 555 fő volt. A népesség száma egyenletesen emelkedett: 190Oban 345 586, 1930-ban pedig 385 635 fő élt a megyében. A legnagyobb fejlődés Kaposvárott tapasztalható, ahol 1869 és 1930 között a lakosság száma csaknem ötszörösére emelkedett (6649-ről 32 715-re), de volt növekedés az egyes községekben is. A megyében a mezőgazdaság és ezen belül a gabonatermelés magas színvonalon állt. A megye területének nagy része alacsony dombvidék (200—350 m) volt, amelyet mezőgazdasági termelésre alkalmas talaj borította Balaton környékén tőzeges lápi anyag, Belső-Somogyban homok, Külső-Somogyban, a Kapós menti dombokon pedig legnagyobbrészt lösztakaró. 8 A csapadék mennyisége magasabb volt az évi 600 mm-es országos átlagnál, és egyes területeken a 800 mm-t is elérte. 1895-ben a megye szántóinak területe 578 241 kat. holdat tett ki, (az összterület 49,88%-a), 1912-re 619 182 kat. holdra (53,14%) emelkedett. 9 1912-ben e területből gabonát vetettek 347 342 holdon. (Búza: 159 004, árpa: 43 539, rozs: 88 506, zab: 56 293 kat. hold.) A gabonatermelésben a búza vezetett. A somogyi tarbúza ősi növény volt, amit a századfordulón kezdtek felváltani külföldi fajtákkal. Az árpa, zab, kukoricatermelés, a fejlődő rétgazdálkodás főként az állattartás érdekeit szolgálta. A Dunántúl dombvidéki megyéi között Somogyban a szántóföldi termelés más megyékkel összehasonlítva is jelentős volt. 1895-ben a hasonlóan dombos Zalában az összterületnek csak 40,44, Veszprémben 40,67%-a volt a szántóföld. Ezzel szemben a lapályosabb területen fekvő Tolnában 61,39%, Fejér megyében pedig 62,22% volt a szántóterület. A Somogy megyei talajok jól vezetik és tárolják a vizet, így a patakok vízjárása viszonylag kiegyenlített, azok aszályban sem száradnak ki. Ások csapadék, a felhővel borított napok magas száma miatt kevesebb a párologtatás, jelentős a levezetésre váró vízmennyiség. A vízfolyások hossza a megyében 1020,9 km, és főként Belső—Somogyban van Magyarország többi területéhez képest szokatlanul állandó vízhálózat. A talaj jó tározó hatása állandósítja a vízhozamot, csak a Kapós és mellékvizei esetében nagyobb az ingadozás. A patakok a dombvidéki szakaszokon nagy esésűek, majd esésgörbéjük a dombságok lábánál 30—40 cm-t csökken. A patakok dombvidéki szakaszai már a középkortól kezdve alkalmasak voltak malmok építésére. Somogy megye a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik, a kisebb helyi vízfolyások a Balatonba, Kapósba, Drávába torkollnak. A megye legnagyobb folyója a Dráva, amelynek vízgyűjtő területe Szentgotthárdig 3 264 km 2 . Legfontosabb mellékvize a Babócsai Rinya, amelynek számos ága van, pl. a taranyi, szabást, segesdi-ág, valamint a belegi-Rinya, amelyet ma főágnak tekintenek. A komlósdi-Rinya Barcsnál torkollik
