Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
T. Mérey Klára: Nagykanizsa, Somogy kapuja a dualizmus korában
mindig bizonyultak megfelelőnek. A város útjainak burkolatlansága sok gondot és fejtörést okozott a város vezetőinek még az 1920-as évek elején is. Természetesen ez a városias külső még korántsem volt olyan szép, mint ahogyan azt a nagykanizsaiak szerették volna. A Zalai Közlöny gyakran adott hírt utcák melletti fák ültetéséről, egy-egy park létesítéséről. Nagykanizsa egykori agilis pogárának és lapfőszerkesztőjének, Barbarits Lajosnak könyvét olvasva úgy tűnik, mintha az összes fontos dolog (vízvezeték- és csatornaépítés, reprezentatív középületek, mint pl. a postapalota építése, vagy az új vásártér kialakítása) mind az első világháború előtt kezedeményeződött volna, de csupán az 1920-as években vált volna valósággá. Alapjában véve azonban az 1910-es évekre Nagykanizsa belső szerkezete már felöltötte azt a külső formát, amely hazánk fejlődő kisvárosaira volt jellemző. Igaz, a város vezetősége gyakorta panaszolta akkor és később is, hogy Nagykanizsa nem kapja meg az államtól a megfelelő támogatást. Mégis a nagy magánépítkezéseken túl éppen a dualizmus idejére esik a városházának, a kórháznak újjáépítése, a gyárak reprezentatív épületeinek elkészülte, a törvényszéki palota, a mozgófényképszínház, a szabadkőműves-páholy házának és két laktanyának felépítése, hogy csupán néhány példát említsünk az akkori építkezések közül. A világháború idején Nagykanizsán készült el a Monarchia legnagyobb barakk-kórháza, mely 3 ezer beteg befogadására volt alkalmas, s 1916-ban újabb kaszárnya is épült ott. Ekkor létesült az első vízvezeték is Nagykanizsán, az artézi források révén ide kötötték be. Az épületek a lakosságot szolgálják, ezért vizsgáljuk most már meg globálisan, VT. táblázatunk segítségével Nagykanizsának és a mai Nagykanizsának a századfordulón megállapítható társadalmi tagozódását. Részletesen beszéltünk — a gazdasági élettel kapcsolatosan — a mezőgazdaságról és az iparforgalomról, amelyek a bányászat csekély számú népességével együtt a régi Nagykanizsa népességének 1900-ban 69%-a, 1910-ben pedig 7296-a számára biztosítottak megélhetést. E városban azonban más rétegeknek is társadalomalakító szerep jutott osztályrészéül. A közszolgálatot végzők, akik között a szabadfoglalkozásúakat (ügyvéd, orvos, mérnök stb.) is feltüntették, a város népességének 1900-ban és 1910-ben is 6%-át alkották. Ezeknek a tisztviselőknek a sorában találjuk a Nagykanizsa városával egyidős postahivatal tisztviselőit, dolgozóit is. Tudnunk kell, hogy 1871-től már távirda-igazgatósátg is volt Kanizsán, amely 1888-ban egyesült a postahivatallal. 1892-től telefonközpont működött a városban. Jelentékeny réteg volt a napszámosoké, akik tulajdonképpen alkalmi munkából éltek, 1900-ban a népesség 7%-át, 1910-ben pedig, 4%-át alkották. A házi cseléd tartása ismét sokat elárul egy-egy 7 város társadalmáról, hiszen ezt csak jobb módban élő rétegek engedhették meg maguknak. Nagykanizsán a népességen belüli arányuk 1900-ban 5, 1910-ben 4%. Fontos még az „egyéb"-bel jelzett népesség aránya is, amely ugyancsak a városiasodás jele, amely már egy ilyen kevert foglalkozású népréteget is eltartani képes. 1900-ban a népesség 9%-át, 1910-ben pedig 11%-át soroljuk ebbe a kategóriába. A foglalkozási szerkezetben az átlagos városokénál nagyobb arányú a véderő. Katonaságot mindig szívesen helyeztek Nagykanizsára, mint a bevezetőben láttuk még a 19. század elején is időzött ott „stáb". A házakba beszállásolt katonaság nagyon sok kellemetlenséget okozott a lakosságnak. A városban lévő véderő aránya 1900-ban a népesség 4,1910-ben pedig 3%-a volt. 69
