Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

T. Mérey Klára: Nagykanizsa, Somogy kapuja a dualizmus korában

Érdemes áttekintenünk a katonaság megtelepedésének történetét Nagykanizsán. 1849 novemberétől gyalogságot szállásoltak a városba, amely helyőrségi szolgálatot teljesített. 1868-ban a honvédség egy zászlóalját kapta meg a város, amely sietett laktanyát építeni, hiszen a katonaság elhelyezésére ez volt a lakosság szempontjából a legjobb megoldás. 1886-ban 165 ezer korona költséggel épült fel az első laktanya, majd 1890-ben egy másik, amely már 406 ezer koronát emésztett fel.

70 A mai Nagykanizsa területére vonatkozóan a népesség foglalkozási megoszlásának arányai alig módosulnak, bár egyes foglalkozási kategóriában a falusias jellegű települések más társadalomszerkezete mérséklőén hat. A mezőgazdaság és az iparforgalom arány ezen a nagy területn a századfordulón végzett népszámlálás két időpontjában 72, illetve 75% volt. Ez az emelkedés elsősorban a közszolgálat alacsonyabb (5%), továbbá az egyéb kategóriában foglalkoztatottak (8%) rosszabb arányában egyenlítődött ki. A később beolvadt települések közül nagyobb számú véderőt találunk Korpaváron (1900-ban a falu népességének 14%-át, 1910-ben 15%-át alkotta ez a réteg). Ez a a terület tehát — nyilvánvalóan elsősorban közlekedési szempontból kedvező fekvésénél fogva — ekkor szinte garnizonvárosnak is volt tekinthető. S miként élt itt a lakosság? A helyi lap sok olyan sajátosságot tár fel, amely az akkori problémákba nyújt betekintést. így értesülünk pl. arról, hogy a gyárak munkásainak nagy része nem Nagykanizsán lakik, hanem „bejár". A korai ingázás egyik érdekes adata ez, hiszen a munkások olyan rossz fizetésért dolgoztak, hogy nem tudták a nagy-kanizsai magas lakásbéreket kifizetni. A pótkávégyár munkásai pl. Szentmiklósról jártak be, Nagykanizsa más üzemeibe pedig Kiskanizsáról gyalogoltak be az ott dolgozó munkások. 1 A közlekedés nem megoldott. Voltak olyan elképzelések, hogy villamost létesítenek, de ez is ábránd maradt. A gyáripar megtelepülése magával hozta a gyári munkásság kialakulását, amelynek egy része ingázó falulakó volt. Ennek a rétegnek, a munkásosztály legszervezettebb, legharcosabb részének sztrájkjairól, munkamegtagadásairól már elég korai időktől fogva hírt adott a sajtó, megtaláljuk ezeket a rendőrségi jelentésekben. 1899-ben a szabómunkások, 1905-ben az építőmunkások, asztalosok és a pótkávégyár munkásainak sztrájkjai hosszan elhúzódtak. Tudunk a század első évtizedeinek szakszervezeti és pártszervezkedésekről, arról a növekvő kivándorlási hullámról, amely ezt a várost is elérte.

72 Nagykanizsa városa — amint azt egy kortárs írta — :,Azt a szerepet játszotta ezen a hármas határszögleten, mint a háború előtt a Balkánon a fővárosok: országok népének volt találkozóhelye, országok árujának piaca és a rajta átvándorló sok gazdagságnak élelmes vámszedője." 3 Nagykanizsa „közönsége" mégis úgy érezte, hogy gazdasági törekvéseit nem pártolják megfelelő módon. Legnagyobb sérelme az volt, hogy Zala megye székhelye egy nálánál lényegesen kisebb település lett. Szemléletesen ír erről a Zalai Közlöny egyik vezércikke: „Itt van egy népes, forgalmas, élénk, művelt város és sorsát Egerszegen intézik, mely hozzánk képest mégiscsak falu. Micsoda bizarr gondolat volt ez az alárendeltség."

7 Hiába tiltakozott ellene, hiába próbált egy Kanizsa megyéért harcolni, hiába predesztinálta vezetőszerepre, élénk gazdasági élete, polgárainak gazdagsága — Zala és Somogy megye határait éberen őrző hagyomány túl erősnek bizonyult e határvonalak ledöntéséhez. Nagykanizsa a környékére kiható erős vonzóereje, s az országosan, sőt a határokon túlterjedő gazdasági kapcsolatai révén sem tudta átlépni