Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Géger László: A tanácsok megalakulása Somogyban (1950. augusztus 15.-október 22.)

alakultak meg, és a vizsgált folyamatot ez az aktus indította el, ezért a vizsgált időszak kezdetét június 15-ben határoztam meg. Elsősorban arra kerestem a választ, melyek voltak azok az intézkedések, melyek a megyében a tanácsok megalakulását valamennyi járásban jellemezték, és melyek voltak azok, amelyek kifejezetten csak egyes járásokra jellemzőek. A dolgozat középpontjában a Fonyódi Járási Tanács áll. Feladatomul tekintet­tem annak feltárását, milyen körülmények, nehézségek, feladatok közepette ala­kult meg a tanács, melyek képezték az ideiglenes vb súlyponti feladatait. Milyen erőfeszítéseket tett a járási tanács a községi tanácsok felállítása érdekében, me­lyek voltak azok a terhek, melyeket a politikai vezetés az ideiglenes tanácsokra rótt, és mely terhek adódtak a közellátás szervezéséből. Ennek során a korszak politikai arculatába, hangulatába és szellemébe, az uralkodó társadalmi-gazda­sági körülményekbe is bepillantást kívántam adni. Mindehhez az alapot a Fo­nyódi Járási Tanács V. B. jegyzőkönyvei, valamint a megye többi járási vb-ülé­sek jegyzőkönyvei szolgáltatták. A jegyzőkönyvek sajátossága, hogy - szemben a mai tanácsülés! jegyző­könyvekkel - nem ún. szerkesztett jegyzőkönyvek, az ülés anyagát pontról pont­ra követik és rögzítik. A felszólalások a legtöbb esetben szó szerinti formában nyertek rögzítést, a beszédeket nem szépítették, a kifejezéseket nem finomítot­ták. Különösen a fonyódi járás 1950. augusztus 15. és október 22. között szüle­tett jegyzőkönyvek ragaszkodnak az ülések napirendjének pontos követéséhez. A forrásokon érződik a tapasztalatlanság, a spontaneitás, a szakértelem hiánya. Bár Magyarországon a szó szerinti jegyzetelés csak a Parlamentben volt köte­lező (miként ma is az), az így készített jegyzőkönyvek egy tárgyalás részletes­ségével, szociológiai és szociográfiai pontossággal nyújtanak betekintést a meg­alakuló tanácsok életébe. II. Az első tanácsok legfontosabb közigazgatási feladatai Fonyódon a járási vb ülését mindjárt az ideiglenes tanács megalakulásá­nak napján, augusztus 15-én megtartották. Másutt erre csak augusztus 18-án ke­rült sor. A vb azzal kezdte működését, hogy táviratot küldött Rákosi Mátyás­nak. A távirat küldéséről és szövegéről a tanácsülés határozott még ezen a na­pon. A vb felülvizsgálta a távirat szövegét, és „hozzájárult" annak azonnali el­küldéséhez. Ez a gyakorlat a tanács és a vb viszonyára a továbbiakban is jel­lemző, noha teljesen ellentétes az I. tanácstörvény szövegével és szellemével, amely a vb-t egyértelműen a tanács alá rendeli, és a tanács végrehajtó szervé­nek tekinti. Ebben a minőségben a vb nem vizsgálhatja felül a tanács aktusait, és kötelessége azok precíz végrehajtása. A tanácsszervezéssel egyidejűleg országos mozgalom indult a tanácsok között arra, hogy az alkotmány elfogadásának egy éves évfordulójára teljesítik a gabonabegyűjtést. Ez persze nem sikerült, de a versenymozgalmak lendületén ez semmit nem csökkentett. Bibar-Torda község hirdetett meg egy országos mozgalmat, mely szerint október 22-rc elvégzik az összes terménybetakarítási, szántási, vetési munkákat, ezzel ünneplik a tanácsok választását. A mozgalom­hoz Somogy is csatlakozott. A Szabad Nép 1950. október 14-i számában Erdei

Next

/
Oldalképek
Tartalom