Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)
Bősze Sándor: A Csokonya-vidéki Népnevelési Egylet története
Az egyesület vonzáskörzete (Rajzolta: B. Péter Gyöngyi) A tagság jórészt tanítókból, papokból és földművesekből toborzódott. A környékbeli uradalmak bérlői, tiszttartói, kasznárai és erdésze is tagdíjat fizettek. A számadó könyvekben találtunk ügyvédeket, kereskedőket és egy-két iparost is. Vallást tekintve az egyesület katolikusokat, reformátusokat, evangélikusokat és zsidókat fogott össze. Az egyesület vonzáskörébe (lásd térkép) 21, nagyrészt barcsi járásbeli község tartozott. A távolabbi településekről (Kaposvár, Böhönye, Kaposújlak, Ötvös) is jöttek az egyletbe. A csokonyai helyszín és a délutáni vagy az esti időpontok miatt az egyleti gyűlésekre kevés vidéki jött, ezért elhatározták, hogy vándorgyűléseket is tartanak. Az egyesület politikai színezetének megrajzolása nem könnyű feladat. A tagság és a vezetőség széles körű érdeklődése és fogékonysága az új iránt mindenképp feltételezte, hogy a politikai kérdések elől sem tértek ki. Ha figyelembe vesszük Kelemen Elemér egyik megállapítását - miszerint a „tanítók szervezkedése, egyleti élete Somogyban a dualizmus második felében pontos előírások, szigorú megkötöttségek között zajlott; tisztán szakmai tevékenység volt, elvesztette korábbi gazdasági és érdekvédelmi funkcióját. A szellemi és politikai