Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)
Dobai András: Somogy igazgatástörténete az Októberi diploma és a Schmerling provizórium idején (1860. október-1865. szeptember)
mi úton cl nem mozdíthatók, ezért az ilyen hivatalnokokat tanácsos még a rendelet életbelépése előtt „szép szerével" lemondásra bírni, illetve a velük kapcsolatos kifogásokat a helytartóságnak bejelenteni. Magánál a rendeletnél - úgy vélem - sokkal érdekesebb Mérey főispán válasza, amely tükrözi azokat a módszereket, amelyekkel a főispán kézben tartotta beosztottait. Mérey nem tartja célszerűnek, különösen most, amikor „a kormány erélyének kifejtésére a legnagyobb szükség van", hogy a tisztviselőknek tuodmására jusson, hogy csak hosszadalmas eljárás után bocsáthatók el. „Végtelen sok morális erő fekszik azon félelemben, ha a tisztviselő tudja, hogy közvetlen felette álló főnökétől függ egyéni existentiája s ha tudja, hogy ennek feltétlenül engedelmeskedni tartozik." Legjobb, ha a tisztviselő tudatában van annak, hogy a megye főispánja őt hivatalából „nyomban, minden hosszú fegyelmi vizsgálat elmellőzésével" elbocsáthatja. Más megyékhez hasonlóan Somogyban is vannak olyanok „kikre nézve felette üdvös, ha a Damokles kard fejők felett csügg". Az elmúlt tizenkét év tapasztalata megmutatta - fejtegeti tovább Merev -, hogy mennyire képes a rossz tisztviselő az uralkodó legjobb szándékát is visszájára fordítani, s a kormány fotelét aláásni. A Mérey által javasolt megoldás: a rendelkezés bevezetését cl kell halasztani addig, míg „a törvényes rend" az országban helyre nem állt. Végezetül a főispán megiegyzi, hogy Somogyban olyan t : sztviselők, akik „lemondásra felszólítandók volnának" nincsenek. E^hcz hozzátehetjük, hogy nem is lehettek, hiszen a Bach-korszakban tanúsított magatartásukkal érdemelték ki Mérey bizalmát. A provizórium idején a vármegyei tisztiszék végezte az igazgatás teendőit, amely 1862. január 7-én tartotta első ülését. 70 Ezen Mérey beköszöntő beszédében sajnálatos eseménynek nevezte az addigi tisztikar lemondását. A lemondás okát nem tartotta szükségesnek bővebben kifejteni, és azt a meggyőződését hangoztatta, hogy minden bizonnyal talál „hazánk és megyénk megmentésére friss és ép erőt Somogynak termékeny és buja földjében". A provizórium időszakában szervezett tisztiszéket nem azonosíthatjuk sem az ősi alkotmányos megyegyűlésckkel, sem pedig b'zottmányi gyűléssel. A különbségre maga a főispán mutatott rá: a megyéhez érkező felsőbb rendeleteket és h : vatalos iratokat vitatni nem lehet, hanem a tisztviselők „a köteles engedelmesség érzetétől áthatva" a főispán utasítása szellemében járnak el s a feladat teljesítéséről az időnként összehívandó tisztiszéknek számolnak be. Ez a nyilvánosság biztosítékul szolgál s alkalmat nyújt a közönségnek, hogy minden kérdésről tudomást szerezzen, a tisztviselőket pedig minden gyanúsítástól megóvja. Az első tisztiszéki ülésen fogalmazta meg Mérey azt is, hogy mi a feladata a tisztviselői karnak „a jelen válságos helyzetben". „A kormány iránt megtágult engedelmességnek a helyreállítása", csak ennek a feladatnak a sikeres megoldásától függ hazánk és a birodalom jövője, „melynek tagjai lenni csak vesztünkre szűnhetünk meg". 1862 tavaszán kísérelte meg a főispán a megyei tisztviselők szűk körére alapozott tisztiszék kiszélesítését és a nyilvános tisztiszéki ülések bevezetését. Az első nyilvános tisztiszék munkájában „2 pap, 4 ügyvéd, 8 kaposvári polgár, 5 községi jegyző, 11 községi bíró, több megyei lakos és 59 megyei és járási tisztviselő vett részt".' 1 Az 1862. május 5-én tartott ülésen számolt be Mérey az el-
