Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)
Dobai András: Somogy igazgatástörténete az Októberi diploma és a Schmerling provizórium idején (1860. október-1865. szeptember)
akarunk-e válaszolni vagy sem?" Egyhangúan elvetettek a válaszadás kötelezettségét, mondván „nem törvényes azon orgánum, mclly ezen rendeleteket, leveleket küldte". Az eddig közvetítőnek tekintett helytartótanáccsal most már az országgyűlés feloszlatása után semmi sem indokolja a kapcsolattartást. Kozma indítványára a megye határozatban mondta ki, hogy a „jelen szomorú viszonyai között az alkotmányosság egyedüli törvényes orgánumaiul csak a megyéket ismeri el" és megszakítja a további kapcsolatot „minden törvénytelen dicssteriummal". Kozma indítványát Somssich Pál egészítette ki azzal, hogy foglalják jegyzőkönyvbe a következő záradékot: „Az indítvány közakarattal elfogadtatott." Erre Somssich szerint azért van szükség, nehogy egyes személyeket üldözzenek. Maga Somssich is csak az indítvány lényegével ért egyet, dc annak formájával nem. A megyék és a kormányszervek közötti végleg megromlott viszonyt betetőzte Forgách Antal október 27-én kelt rendelete, amely az uralkodó „szóbeli legfőbb parancsával bárminemű nyilvános megyei gyűlések tartását" megtiltotta. 00 Ezt azonban október elején még megelőzte a kancellár puhatolzózó kérdése: Van-e remény arra, hogy „Somogy megye bizottmányát a választott szerencsétlen ösvényrőli eltérésre bírhatja?" Válaszlevelében Jankovich minden eddiginél határozottabban foglalt állást: A megye szeptember 28-i nyilatkozata nem a pillanat műve, hanem a remények meghiúsulásának, a fájdalmas kiábrándulásnak a következménye, „ ... én a megyém szellemét ismerve nem hiszem, hogy ezen megye ugyanazon békés resignatioval tűrjön", ahogyan tette azt az eltelt tizenegy év alatt. 56 A megyék egész sorához hasonlóan november első napjaiban Somogy is megtartotta esedékes közgyűlését. November 2-án az uralkodóhoz intézett levélben adtak hangot a kancellári paranccsal kapcsolatos aggodalmuknak. Két szempont miatt sem hagyhatják szó nélkül: egyrészt, mert abban az uralkodó szóbeli parancsára történik hivatkozás, az 1848-as törvények pedig csak az alkotmányosan felelős magyar miniszterek által ellenjegyzett parancsokat ismerik cl törvényesnek. Másrészt a kancellári levél a főispánokat teszi felelőssé olyasmiért „ami hivatalos eljárásukon kívül esik". A mostani közgyűlés megtartásáért a felelősséget az egész megyei bizottmány együttesen vállalja. 5 ' A levéllel a megye tulajdonképpeni célja az volt, hogy megtudakolja, a kancellári utasítás valóban az uralkodó akaratának megfogalmazása-e? A válasz megérkeztéig a gyűlést elnapolták, cz viszont további gondokat vetett fel : a megyei pénztár teljesen kiürült, a több mint 400 rab ellátása, az igazságszolgáltatás és „más, mindennap felmerülő szükségek" megoldatlanok maradtak. Jankovich jogosan aggódott, hogy ha a bizottmányi gyűléseket valóban betiltják, a tisztikar zöme is le fog mondani, mint ahogy az be is következett. November negyedikén Mércy alispán vezetésével az egész tisztikar benyújtotta lemondását Jankovichnak, mivel hivatalos működését csak a bizottmányi gyűléstől nyert megbízása folytán teljesítheti, „annak felfüggesztésével további hivatalos eljárásait csak tekintélyének kockáztatásával folytathatná ..." A november másodiiki levél még egy utolsó kísérlet volt a megye sorsát illetően: „A legszomorúbb az volna - írta Jankovich -, ha a minden oldalróli határozatlanság következtében ... a fejetlenség szelleme általánosan elterjedne." Mindez már hiábavaló próbálkozás volt, Bécsben már eldöntött tény volt
