Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Dobai András: Somogy igazgatástörténete az Októberi diploma és a Schmerling provizórium idején (1860. október-1865. szeptember)

veiével együtt. Ezen a gyűlésen a tárgy komolyságára való tekintettel, valamint „bővebb megfontolás és vélemény adás végett" egy külön közjogi választmány kinevezését határozták el, amelynek tagja volt Somssich Pál, Paizs Boldizsár, Záborszky Alajos, Tcvely Elek, Inkey Zsigmond, valamennyi, a '48 előtti megyei élet ismert személyisége. A választmány már másnap bemutatta válaszát a királyi leiratra, amelyet „a megye érzelmeit híven tolmácsoló" Somssich Pál fogalmazott. A válaszból - a törvényhatóságok többségéhez hasonlóan - mély aggodalom és elkeseredés csendül ki. Ennek a keserű hangnak kiváltója - amint megfogalmazták - az, hogy a királyi leirat „nemcsak alkotmányos törvényeinket kétségbe vonva, az ország megyéinek eddigi eljárását kárhoztatva, polgári kötelességeinkkel merőben ellenkező feladások teljesítését parancsolja, hanem végül ... az alkotmányos életnek betiltását, felfüggesztését, felosztását" helyezi kilátásba. A december 22-én megfogalmazott alapnyilatkozat szellemében tettek hitet 1848 eszméi mellett, elhatárolva magukat az Októberi Diploma határozataitól, mert „alkotmányunk sarkalatos törvényeinek értelme szerint azok se ütötték meg a kellő mértéket", ha történtek is az országban itt-ott túlkapások, „azoknak rendre igazítása" csakis az alkotmányos élet teljes helyreállításával oldható meg. Több megyével ellentétben Somogy megelégedett az elmúlt tizenegy év sérelmeinek és „a fennálló törvénytelenségeknek lajstromba szedésével",

38 rebellis hang nem érződik a levélben, inkább azt hangsúlyozzák, hogy a „békés restitutio híveiként" - a forradalomnak még a gondolatát is elvetve - azon fáradoznak, „hogy egy oly állapot alakuljon, melyben az ország gyűlését összehívni, s ezáltal minden nehézségeken győzedelmeskedni lehessen". Következetesen ehhez a gondolathoz térnek vissza, ebben látják a kibontakozás útját. Meggyőződésük, hogy „minél tovább fog az ország gyűlésének egybe hívása késni és halasztódni", annál több önkényes eljárásra kell és lehet számítani. Az uralkodó rendelkezéseire adott érdemi válasz úgy foglalható össze, hogy Somogy - a többi megye véleményével egybehangzóan - 1. nem tekinti hazaárulónak a száműzetésben élőket s bízik abban, hogy „az alkotmányos élet visszatértével" a most külföldön élő hazánkfiai hazatérnek és „a törvényesen megkoronázandó magyar királynak hű alattvalói" lesznek. 2. A törvénytelenül kivetett adó behajtását éppen az alkotmányosság nevében tartják „erkölcsileg lehetetlennek". 3. Az önkényuralmi bírósági eljárásokra vonatkozóan a megye bevárja az országbírói tanácskozás eredményeit, addig pusztán „a belbiztonság érdekében szükséges rendőri intézkedéseket látja el". 4. Az 1848-as törvények kötelező érvényességét - egybehangzóan az egész országgal - már megfogalmazta a megye, ezen változtatni az országgyűlés döntéséig senkinek nem áll jogában. Befejezésül - igen békülékeny hangon - arra kérik az uralkodót, hogy az átmeneti állapot során felmerült nehézségeket a jövőben „a kor és körülmények javasolta szelídebb módokkal, atyáskodólag" igyekezzék megoldani, csak így remélhető „a békés kiegyenlítés magasztos művének sikere". A január 21-26. között ülésező bizottmányi nagygyűlés további fontos kérdésekkel is foglalkozott. Ekkor érkezett meg az a körrendelet, amely hírül adja, hogy az uralkodó április 2-ra Budára összehívta az országgyűlést és felszólítja a megyéket, hogy az 1848. 5. tc. alapján „béke és nyugalomszerető al-