Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)
Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Első rész)
tek. A magyar királyok, sorukban a Habsburg uralkodók is, a Horvátország, Szlavónia és Dalmácia királya címet is viselték. A horvátok nacionalizmusa történeti nacionalizmus, ellentétben a többi nemzetiségnek a 18. században bontakozó, s a politikai nacionalizmus fokára részben még el sem jutó nacionalizmusával. Történeti volta azonban nem óvta meg attól, hogy a magyar rendiséggel úgyszintén — bár nem mindenben ugyanúgy - ellentétbe kerüljön, mint a többi nemzetiség. Magyarország történetének egén a 18. században már gyülekeztek a a nemzetiségi kérdés komor felhői, anélkül, hogy a magyar rendek sejtették volna, ezekből a felhőkből, világméretű zivatarban, országukat szétdaraboló villámok fognak majd csapkodni. De nem sejtették a Habsburg uralkodók sem, hogy ezek a villámok az ő birodalmukat sem fogják megkímélni. 20 A települési rend alakulása A jobbágyvándorlás, a települések és a telepítések nemcsak a népesedési és a nemzetiségi viszonyokat módosították, hanem a települési rendet is. Elsősorban az országnak azokban a részeiben módosult a település rendje, ahol a népesedési viszonyok leginkább változtak meg, a töröktől visszafoglalt területeken, az Alföldön, a Dunántúl keleti részein és a Bánátban. A Felvidéken, Erdélyben, a horvát-szlavón-dalmát királyságban és a Dunántúl nyugati részein a települési rend alapjában véve a korábbi maradt. A török által hódoltatott területek települési rendjének a módosulása már a hódoltság századaiban nemcsak megkezdődött, hanem jelentősen előre is haladt. A 18. században befejeződött ez a folyamat, az új települési rend megszilárdult, s nemcsak a feudalizmus végéig maradt meg, hanem alapjában véve a kapitalizmus századában sem változott meg. A táj képét a visszafoglalt területeken, elsősorban az Alföldön, két típus határozta meg: a füves puszta és a mocsaras ártér. Ez a kép a század folyamán csak annyiban módosult, hogy megjelent rajta, a hajdani erdők helyén, a futóhomok, a mocsaras árterekről pedig eltűntek az erdők, ligetek. E tájkép és a neki megfelelő életmód, a halászat vagy pákászat és a szilajpásztorkodás, a török hódoltság előtt sem volt ismeretlen az Alföldön, méretei növekedtek meg óriási mértékben a hódoltság idején, s maradtak ilyenek a 18. században is. Ezen a tájon gyéren fennmaradt, viszonylag felduzzadt népességű falvak jellemezték a település rendjét. A század első évtizedeiben óriásfalvaknak még nem nevezhetjük ezeket a településeket. A legnagyobb közöttük Debrecen TO12 ooo lakossal, az utána következő Kecskemét és Szeged lélekszáma 5000 körül mozog. E falvakban a sűrűn egymás mellé épült, sokszor csak kunyhónak nevezhető házakat zeg-zugos utcák osztják tömbökre. E tömböket a szérűs- és ólaskertek terjedelmes őve keretezi, ezt pedig a legelő veszi szélesen körül, amelyből a szántóföldet majd itt, majd ott hasítják ki és osztják szét művelésre a lakosok között. A 18. század békés évtizedeiben nőnek ezek a nagy falvak óriásfalvakká, terc a növekedésnek bőven van. De nem minden faluból lesz faluóriás,