Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Első rész)

manóknak és méginkább a szerbeknek azt a szerepet szánta, hogy az ország határain belül kiegyensúlyozzák a politikailag megbízhatatlan magyarokat. A szerbek politikai nacionalizmusa még a románokénál is fejlettebb volt. Három tényező szolgált ehhez alapul. Az egyik az volt, hogy a Magyarországon élő szerbségnek a határon túl bőséges utánpótlási bázisa volt, amelyhez állandó és eleven kapcsolatok szálai fűzték. Ilyen bázissal és kapcsolatokkal más nemzetiségek is rendelkeztek, ez önmagában nem magyarázza a szerbek fejlett nacionalizmusát. A másik tényező az volt, hogy a határon átjött szerbség jelentős hányada beleépült a határőri szervezetbe. A határőrség ki volt véve a magyar kormányszervek illetékessége alól, szinte külön államot alkotott a magyar állam mellett, ami a nemzeti tudatot, a politikai nacionalizmust nem kis mértékben erősítette. Határőri szervezetben más nemzetiségek is éltek, igaz, jóval kisebb abszolút és relatív számarányban, mint a szerbek. Fejlett politikai nacionalizmusukat ez a tényező a külső utánpótlási bázissal együtt sem magyarázná. Legjelentősebbnek a harmadik tényezőt tarthatjuk, azt, hogy amikor 1690-ben Csernovics Arzén ipeki pátriárka vezetésével közel 40000 szerb család átköltözött magyar területre, I. Lipót királytól olyan kiváltságokat kaptak, amelyek mint natio Rascianának, azaz szerb nemzetnek, nemcsak egyházi, hanem világi autonómiát is biztosítottak számukra. Ennek következtében nemcsak a határőri szervezetbe került szerbek lettek állam az állam mellett, hanem az azon kívül élők is. A magyarországi rendek a határőri szervezeten kívül élő szerbeknek csak egyházi autonómiáját voltak hajlandók elismerni, a világit nem. Évszázados politikai harc tárgya lett a szerbek külön nemzeti léte, vagy nem léte. Bár ebben a küzdelemben az uralkodói hatalom a szerbek oldalán állott, I. Lipót kiváltságlevelét még ő maga, majd utódai: I. József, III. Károly és Mária Terézia is megerősítették, a magyar rendeknek sikerült elérniök, hogy a szerbek közül csak a határőri szervezetben élőknek legyen világi autonómiájuk. Ezt az álláspontot szögezte le az 1771-ben kiadott illir regulamentum. A harc azonban ezzel nem ért véget. De kimenetétől függetlenül is, az a tény, hogy a szerb nemzet létéért küzdelem folyt, rendkívüli mértékben kifejlesztette a szerbek nemzeti tudatát, politikai nacionalizmusát. A rendszeresen tartott szerb nemzeti kongresszusok nem csupán egyházilag, illetve vallásilag fogták egybe a szerbek közösségét, ébren tartották annak nemzeti tudatát is. A történeti Magyarország területén élő nemzetiségek sorában sajátos helyet foglaltak el a horvátok. Nemcsak azért, mert a terület, amelyen laktak, földrajzilag eléggé elkülönült az ország többi részétől, mert határon túli népi utánpótlási bázissal nem rendelkeztek, mert - éppen a fentiek következtében a 18. századi nagy népesedési mozgalom hullámai alig érintették őket, hanem történeti múltjuk és abból következő államjogi és államkormányzati helyzetük miatt is. Területük államjogilag külön országnak minősült, a horvát-szlavóndalmát ,,háromegy" királyságnak, amelyet szoros kormányzati szálak fűztek ugyan Magyarországhoz, ugyanakkor azonban lényeges kormányzati önállósággal is rendelkezett. A horvátok nemzeti tudata sok évszázados nemzeti múltból táplálkozott, önálló országuk és államuk volt, mielőtt a magyar királyság uralma alá kerül-