Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Első rész)

század népmozgalmai hatására a kis ruszin falvak felteitek, és rajokat bocsátottak a hegyvidék lábánál elterülő magyarlakta síkföldre, Zempléntől Ugocsáig. A népi terület kiszélesítésén kívül más vidékekre nagyobb számban nem rajzottak ki rutének. Valamennyi nemzetség közül a románság mozgása és gyarapodása volt a legnagyobb a 18. században. A két román vajdaságban: Havasalföldön és Moldvában török hatalom alatt görög fanarióta vazallusok uralkodtak, szinte rabszolgasorban élt a nép. A Kárpátokon át és a Duna mentén tömegesen települtek be Erdélybe, a Bánátba és a szűkebb Magyarországba is. Nagy részük hegyi pásztor volt, vándorló életmódot folytatott, az országhatáron át ide-oda járt, s csak hosszabb idő elteltével választott állandó lakhelyet. Időszakunk elején Erdélyben 250-300000 román lakhatott, számuk 1730ban már 425 000 volt, időszakunk végére pedig 547 ooo-re nőtt, ugyanakkor a magyaroké csak 270000, a szászaké pedig 120000 volt. Az egész országban a század elején 300-400000 román élhetett, a század végén már 800000. A számbeli növekedéssel együttjárt a területi terjeszkedés. Ennek három iránya volt: Erdély közepe, az Alföld Erdéllyel határos területei és a töröktől 1718-ban visszafoglalt Bánát. Erdélyben elsősorban a magyar megyékbe települtek románok, de helyenként a székelyek közé és a szász Királyföldre is benyomultak. A szűkebb Magyarországon Szatmár, Bihar és Arad megyékben telepedtek le nagy számban románok. A Bánátnak keleti részét özönlötték el, a nyugati részt megszálló szerbekkel találva szemben magukat. A szerb nemzetiségnek az országhatáron túl ugyanolyan jelentékeny feltöltési bázisa volt, mint a románnak. Abban is megegyeztek, hogy ez a bázis török uralom alatt állott, nehéz nyomás nehezedett reá, amely alól igyekezett kivonni magát. Erre nyújtott lehetőséget az átköltözés Magyarországnak elnéptelenedett déli területeire. Ez az átköltözés már a 17. század végén megkezdődött. 1686-ban ötezer szerb jött Szerem megyéibe, több ezer bunyevácnak nevezett katolikus szerb telepedett meg Szeged, Szabadka és Palánka vidékén. 1690-ben Csernovics Arzén ipeki pátriárka 30-40 000 szerbet vezetett át a magyarországi határon. Az átköltözöttek egy része Szlavóniában, Szerémségben, a Duna-Tisza közének déli részén telepedett le, más része tovább vonult észak felé. Ez utóbbiakból szervezték meg 1702-ben a marosi és a tiszai határőrséget, amelyet közel fél évszázad elteltével szüntettek meg. A határőr szerbek közül több ezren Oroszországba költöztek ki, és ott a Dnyeper és a Bug között Üj-Szerbiát alapították. Más részük a Bánát torontáli részébe vonult. További részük számára a Duna és a Tisza összefolyásának isarkában a titeli sajkás határőrkerületet szervezték. A Bánátba került szerbek egy részéből az 1760-as években határőrséget szerveztek, ugyanakkor a bánáti romának egy részéből is. Az 1760-as években Erdélyben is .sor került román és székely határőrség felállítására. A század utolsó harmadára, amikor a települési hullámzás elsimult, kialakult az országban a szerbség földrajzi elhelyeződése. A Bánát nyugati, valamint a Bácska déli és nyugati részén éltek összefüggő területen a szerbek, ha nem is egyedül, hanem magyarokkal és németekkel vegyesen. Ez a terület a Bácskából a Duna másik oldalára, Baranyába is átnyúlt. Szerb szigetek voltak még Somogy északi részében, továbbá Csepel és Szentendre környékén. A na-