Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
ziós sereg - Nádasdy Tamás nádor, Zrínyi Miklós horvát bán és a Horváth-le- velekben úgyszintén gyakorta emlegetett Lenkovics János szlavóniai főkapitány vezérletével - július közepén indult meg a hadszíntér felé, s 18-án fogott hozzá a néhány töröktől védett Babócsa ostromához, amelynek bégje - mint az szintén a Horváth-levelekben olvasható - Sziget alatt tartózkodott. Ezzel elvonta a pasát Sziget alól, aki a Rinyán átkelve 23-án és 24-én több ízben összecsapott a felmentő sereggel, amely megjelenésére természetesen felhagyott Babócsa - amúgy is eléggé lagymatag - vívásával. Az a kérdés, hogy hogyan zajlottak le a Babócsa környéki ütközetek s tulajdonképpen ki győzött azokban, még további kutatásokat igényel. Valószínű, hogy a törökök, hiszen a keresztény sereg az összecsapások után visszahúzódott Berzence felé, Ali pedig július 26-án visszatért Sziget alá és folytatta annak ostromát. Öt napos távolléte mégis döntőnek bizonyult az ostrom kimenetele szempontjából. Ugyanis alighogy eltávozott Sziget alól, 70 lépésnyi hosszúságban kidőlt a Külsővár nyugati kötőgátja, amelyet a törökök július 23. óta oly buzgón lőttek. Ha ez a törökök ottlétekor történik, a védők kilátástalan helyzetbe kerülnek, így azonban Horváthnak ideje volt rá, hogy a falszakaszt helyreállíttassa, s általában is karbantartási munkákat végeztethessen - ahogy ő írta keseregve - „elrútított” várán. Az immár másfél hónapos táborbanlétből azonban már a törököknek is kezdett elege lenni, s visszatértük után már csak immel-ámmal fogtak hozzá ütegállásaik és a kastélyaik helyreállításához; inkább csak abban reménykedtek, hogy sikerül ráijeszteniük a védőkre. Horváth értesülése szerint a pasa ugyan szerette volna folytatni a várvívást, bégjei azonban megtagadták az engedelmességet, mire július 31-én reggel végleg távozni kényszerült a szigeti mezőről.52 Bár a szigeti katonák is azonnal siettek közölni Horváthtal, hogy elegük volt a kétes dicsőségből s odahagyják Szigetet, végül természetesen ők, a győztesek kaptak lábra először: egyik csapatuk szeptember közepén csak a saját szakállára megtámadta és felégette a hercegszöllősi török palánkot.53 Ugyanezen idő tájt arra az - egyébként erőst eltúlzott - hírre, hogy a király kisebbik fia, Ferdinánd főherceg, a magyarországi hadak főparancsnoka hatalmas sereggel készül a dél-dunántúli török végvárak ellen, a törökök is jobbnak látták feladni a kisebb palánkokat és erődítményeket. Rövid időn belül kiürítették és részben elpusztították Babócsát, Korotnát, Görösgált, Sellyét, Szentlőrincet, Szentmártont stb.54 Bár a helyi török erők 1556 októberének elején ismét Szigetnél kísérleteztek,55 a vár köré 1555-ben kovácsolt török gyűrű szétpattant - belőle csak Kaposvár maradt meg a kezükön -, a szigetiek nyugatra ismét szabad kijáráshoz jutottak, sőt a szomszédos török palánkok megsemmisülésével általában csökkent a rájuk nehezedő nyomás és növekedett a mozgásszabadságuk. A győzelem után az egész ország Horváth Márkot ünnepelte, aki - Ferdinánd király kérésére - röviden meg is írta az ostrom történetét.56 Draskovics György gratuláló levelében egyenest a „horvát nemzet virágának” nevezte,57 s későbbi leveleiben is „triumphatornak” szólította őt.58 Nem is csoda, hiszen a magyarságban, az előző másfél évtized keserű tapasztalatai nyomán, már-már kezdett kialakulni az a nyomasztó kényszerképzet, hogy a török feltartóztathatatlan: amely várat komoly erőkkel ostrom alá vesz, azt meg is szerzi. A csüg- gedőkben az 1552-es egrihez és az 1556-os szigetihez hasonló ritka diadalok tar55
