Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
tották a lelket, bizonyítván, hogy mégsem isten rendelése, hogy mindenütt a török győzzön... * Mindaz, amit eddig Horváth Márk szigeti kapitányságának kezdeteiről megtudhattunk, teljesen egybevág azzal a képpel, amely törökellenes küzdelmeink hőseinek tetteiről - főként szépirodalmi és művészeti alkotások nyomán - történeti köztudatunkba belegyökerezett. Bár a körülmények valósággal összeesküsznek ellene és a helytállás feltételeinek hiánya biztos bukást ígér, az igazi hős kitartással, példamutatással és nem kevés furfanggal úrrá lesz minden nehézségen s végül győzedelmeskedni tud a sokszoros túlerőn is. Ezek után természetesen azt várnák, hogy az ünnepelt vitéz feletteséhez - és egyben pártfogójához - intézett levelei telve lesznek párviadalokról, lesvetésekről, portyákról és a török rovására végrehajtott csínytevésekről szóló érdekes és élvezetes beszámolókkal. E várakozásunkban azonban csalatkoznunk kell: leszámítva az ostrom napjait, úgy tűnik, Horváth Márk szigeti kapitányságának négy és fél esztendeje alatt egyetlen egyszer sem mérte össze szablyáját a törökkel. (Katonái sem igen keresték az összecsapás lehetőségét, s ha minden elővigyázatossági rendszabály ellenére mégiscsak belefutottak valahol egy nagyobb török egységbe, abból nem vitézi próbatétel, hanem rendszerint fogcsikorgató, embertelen mészárlás kerekedett, amelyből hol ez, hol meg az a fél került ki győztesen.) Idejét olyan szervezési feladatok emésztették fel, amelyekről jól tudjuk: múlhatatlanul szükségesek egy erősség fenntartásához és működtetéséhez, katonaságának megtartásához, de amelyeket inkább kamarai tisztviselőhöz, hírszerzőfőnökhöz, építőmesterhez stb., semmint egy vitézlő hírben álló katonához éreznénk méltónak. A dolog valójában úgy áll, hogy egy törökkori végvári kapitánynak mindezeket, az általunk tisztéhez méltatlannak tartott feladatokat is magára kellett vállalnia, ha azt akarta, hogy emberei ne éhezve és fázva strázsáljanak a várfokon, hogy egyáltalán legyen fal, amelyen strázsálhatnak, s hogy a török támadások ne istencsapásként zúduljanak rájuk - vagyis: hogy egyáltalán helytállhassanak. Lássuk tehát — a függelékben kivonatban közölt Horváth Márk-levelek és a köréjük felsorakoztatott egyéb szigeti források alapján -, mik is voltak azok a szervezési feladatok, amelyek hősünket oly huzamosan távoltartották a vitézi próbatételek színhelyeitől - ahogy Balassi Bálint írta -, „az nagy széles mezőtől”, „az szép ligettől, erdőtől” és „utaknak lesétől”! A Horváth-levelek tanúsága szerint a legsúlyosabb terhet - meglepetésünkre - a hírszolgálat működtetése jelentette; már csak azért is, mert annak gondjain a jelek szerint mással, mint hűséges íródeákjával nem osztozhatott meg. A függelékbe éppen azért vettük fel a Nádasdyaknak küldött kémjelentések legsemmitmondóbb kísérőleveleit is, hogy e feladatkör súlyát kellőképpen érzékeltethessük. Csak így derül ki ugyanis, hogy Horváth - kiértékelés után - azonnal továbbította a hozzá a török területről befutott beszámolókat; ha a szükség úgy kívánta, naponta többször is. A fontosabb híreket persze nemcsak Nádasdy- hoz és rajta keresztül a királyhoz - vagyis: 1556, létrejötte óta tulajdonképpen a Haditanácshoz -, hanem a szomszédos várak prefektusaihoz és kapitányaihoz is el kellett juttatni, s mindez természetesen újabb lediktálandó leveleket jelentett. Dacára a sok, kémjelentést kivonatoló vagy kísérő levélnek, Nádasdy is, az uralkodó is több ízben megrótta Horváthot, hogy nem szolgál elég sűrűn és 54
