Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Kanyar József: Fejezetek Dél-Dunántúl reformkori népoktatástörténetéből
A négy református egyházkerület tehát egymástól függetlenül fejtette ki véleményét a II. Ratióról. A Dunántúli Egyházkerület 1807. április 30-án tette meg észrevételeit Oswald Zsigmond fogalmazásában,9 a Tiszán inneni kerület pedig csak 1817. május 7-én. Az 1807-es szentkirályszabadjai „Guperintendentia- le consistorium” jegyzőkönyvének 18. pontja szerint felolvasták a II. Ratio educationis „rendbe szedett új szisztémáját”. Amikor „állandó és közönséges normául” való bevezetését rendelte el őfelsége az iskolákban - 10 példányt küldve a Helytartótanács a rendeletből - akkor a kerület az alábbiakat foglalta jegyzőkönyvébe : „Ez a Ratio educationis publicae nevű könyv a mi iskoláinkra nézve csak azért is sérelmes, hogy normának neveztetik, holott a 2(ídik articulus 1791- egyedül nekünk tulajdonítja azt a jusst, hogy tanításnak normáját, módját, rendjét magunk tetszésünk szerint rendelhetjük a magunk iskoláiban” - mindazonáltal a döntést a következő kerületi „minta konferenciára” halasztották. A rendelet 10 példányát azonban kiosztották az illetékes iskolák tanárai között (Pápa, Csurgó), hogy azok véleményeiket elkészíthessék és elmondhassák a gyűléseken.10 Amikor pedig 1816 végén és 1817 elején ismét felszólították a református egyházkerületeket a II. Ratióval kapcsolatos észrevételeik megtételére, akkor a négy kerület le akarván zárni a már kínosan elhúzódó ügyet - ismételten arra az álláspontra helyezkedett, már több ízben is -, hogy a protestánsokra kötelező jogszabályokat csak a törvényhozás útján lehet az országgyűlés közbejöttével alkotni, a Ratiók azonban nem tartoztak e jogszabályok sorába. Oktatásügyük és vallásuk autonómiáját nyomatékkai hangsúlyozva a református egyházkerületek ismét ragaszkodtak iskoláik fenntartásához, igazgatásához és felügyeletéhez, tankönyveik használatát illetően pedig az „exclusivum privilégium” elvének az érvényesítéséhez. Végül is a protestánsok 1828. évi újabb és azonos tartalmú elutasítása után - bár a kormányzat 1829-től mintha felhagyni látszott volna a kérdés erőltetésével - 1845-ben ismét megtagadták a válaszadást a törvénytelennek minősített helytartótanácsi rendelettel tető alá hozott új elemi iskolai szabályzattal kapcsolatban. A II. Ratio educationissal csaknem egyidőben került a tantervkorszerű- sítő törekvések között a Systema rei scholasticae evangelicorum aug. confessionis in Hungária (1808) elkészítésére a sor. A szabályzatot Schedius Lajos pesti egyetemi tanár alkotta. Noha a tervezet hatással volt az evangélikus iskolaügyre (többször át is dolgozták 1816-ban, 1837-ben és 1842-ben), mindazonáltal nem válhatott alapjává az egységes evangélikus iskolaszervezetnek. A lutheránus tanügy integrációját végül is a kiváló tanárképviselőinek zayugróci tanácskozásain (1841, 1846) elfogadott A magyarhoni ág. h. evangélikusok iskolai rendszere című kiadvány foglalta egybe, népiskolai tantervűkbe felvéve az olvasás-íráson, a számtanon kívül a természetrajzot, a földrajzot és a történelmet. A zayugróci tanterv az iskolákat a) népiskolákra és b) tudósiskolákra osztotta. Az előbbinek három népiskolai osztály tartozott a keretébe. A gimnáziumba csak a második népiskolai osztály elvégzése után lehetett beiratkozni (a mai fogalmaink szerint a 4 elemi befejeztével). A harmadik népiskolai osztályokat (a mai 5-6. osztályokat) pedig csak azoknak kellett elvégezniük, akik nem akartak továbbtanulni. b) Az 184yds szabályzat sorsa a szabadságharcig Hazai népoktatásunk reformkori történetében - mint már fentebb is említettük - jelentős dátum volt az 1845-ös esztendő, amely az elemi tanodák új sza237
