Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Kanyar József: Fejezetek Dél-Dunántúl reformkori népoktatástörténetéből
gyűlési (1845. nov. 3.) határozatokat ismételgette a megye, amelyekkel a járások szolgabíróit ismét arra utasította, hogy a falusi iskolák állapotát vizsgálják felül, az évzáró vizsgákon vegyenek részt a hatóságok képviseletében s eljárásaikról tegyenek jelentést évente a megye közgyűlésének. A korszak végén még arról a nagygyűlési határozatról is megemlékezhetünk,6 amely a népjegyző-néptanítóknak is szavazati jogot adott. Régiónkban Somogy után Zala is tiltakozott a szabályzat ellen. Baranya és Tolna megyék azonban gyorsan reagáltak a helytartótanácsi rendeletre. Pécs már 1845. július 16-17-én elhatározta, hogy 4. osztályának a második évfolyamát 1846/47-ben már megnyitja s tanodái kurátort alkalmaz az iskolák ügyének intézésére, nyomatékkai hangsúlyozva, hogy olyan tanítókat nem alkalmaz elemi tanodáiban, akiknek nincs oklevele.7 3. A reformkori népoktatás sommázata a) A II. Ratio és az 1845-ös szabályzat, és a protestáns népiskolák Mindkét Ratio - köztudottan -, de az 1845-ös elemi iskolai szabályzat is csak a katolikus iskolákra vonatkozott, a protestánsokéra nem. Ezért a protestánsok 1868-ig külön irányították a népiskolákat egyházkerületi tanterveik alapján, amelyek során a reformátusoknál az 1795-ös debreceni, az 1797-es pataki, az 1801-es Duna melléki és az 1815-ös dunántúli egyházkerületi tantervek láttak napvilágot és a II. Ratio utáni esztendőben kiadott és korszerűnek tartott Ratio institutionis ex praescripto conventus superintendendae Helveticae confessionis addictorum Transtibiscanae (Debrecen, 1807), amelyet álmosdi „Ratioként” is emlegettek és a II. Ratio educationis antitézisének tartottak. Az 1801-ben megjelent korszerű kézikönyv: a Tanítás módja már a II. Ratio megjelenése előtti esztendőben (1805) vezérfonalként alkalmasnak bizonyult arra, hogy a Duna melléki Ref. Egyházkerületben kézikönyvként fogadják el. A II. Ratio megjelenése utáni esztendőben (1807) pedig már arra is alkalmasnak tartották az egyházkerületben, hogy a II. állami Ratio egyes fejezeteivel is összemérjék tételeit s megállapítsák a két tanügyi kézikönyvből levonható következtetéseket, rámutatva az állami rendelkezések ellentmondásaira is. „Nem nekünk kell valamely új, hasznos dolgot toldanunk a Ratio educationisból a mi Tanításunk módjához - idézte a Ráday Levéltárban őrzött Litteraria Deputatio munkájáról szóló relatiot Tóthné Polonyi Nóra - hanem, hogy ez utolsóban (ti. a Tanítás módjában) sok van olyan, mely ha amahhoz hozzáadatnék, sokkal tökéletesebbé tehetné azt.” . . . „A könyv (ti. a II. Ratio) szépen és ékesen irattaton és sokat ígér, de úgy látszik, hogy virágos úton akarja mind a két confessiót tartóknak vallásbeli törvényes szabadságokat, mind az egész magyar nemzet virágzását húzni az ö nekik megvetett hálóba.”8 Ha túlzásnak is mondható, hogy a II. Ratio a két protestáns felekezet törvényes szabadságát és az „egész magyar nemzet virágzását” kívánta volna „hálóba húzni”, azaz bekerítve: megsemmisíteni, az azonban már nem nélkülözött minden alapot, hogy a II. Ratio és a Tanítás módja párhuzamban észrevették, hogy a kettő egymást eredményesen egészíthette volna ki a hazai népoktatásügy fejlődése érdekében. 236
