Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)

Kanyar József: Fejezetek Dél-Dunántúl reformkori népoktatástörténetéből

annak elkészülte esztendejében: 1842-ben már öt királyi tanítóképző is megnyitotta kapuját (Pécs, Szeged, Miskolc, Érsekújvár, s régiónkban még: Nagykanizsa), a hatodik pedig Győrben: 1847-ben.

A falura tervezett alsóbb elemi tanoda s a városra tervezett felső elemi tanoda szabályzatát Somogy megye 3344. szám alatt tárgyalta 1845. november 3-i közgyűlésén a 25 224. számú helytartótanácsi rendelet alapján, amely 1845. július 16-án érkezett a megyébe, egy nappal később pedig a 27230. számú rendeletet, amely már rovatos jegyzékeket is mellékelve, kérte a megyétől azok kitöltését a népiskolákról.

A táblás jegyzék nemcsak a már létező elemi tanodákra volt kíváncsi, hanem azokra a helységekre is, amelyekben tanodák ugyan még nem működtek, de azok megszervezése szükségesnek és felállíthatónak mutatkozott, s végül azokat a helységeket is fel kellett sorolni az összeírásban, amelyekben még nem voltak tanodák létesíthetők: az ilyenekről azonban tervezeteket és javaslatokat kellett készíteni: miképp lehet bennük a legszükségesebb oktatást nyújtani a települések gyermekeinek. S végül az összeírásnak „a kitudandó közoktatási akadályok. . . „tüstént való elhárítására” fel kellett szólítani a községeket, a földesurakat, s a kegyurakat a helységekben.

A megye a két rendbéli kormányszéki rendeletet az 1723. évi 70. és az 1790. évi 15. törvénycikkre való hivatkozással azzal utasította vissza, hogy az iskolák szabályozásának az ügye csak az országgyűlés hatáskörébe tartozhat, nem pedig a kormányzatéba. A közgyűlés előírta egyébként a főszolgabíróknak a falusi iskolák (elemi tanodák) állapotának a megvizsgálását, a vizsgákon való hatósági jelenlét biztosítását, s általában az egész közoktatás állapotának a figyelemmel kísérését, s róla évente történő jelentés készítését. A megye, jóllehet átérezve az elemi oktatás százados elhanyagoltságát - mindazonáltal a köznevelés kérdésének a megoldását a polgári és a nemzeti irányú reformok híveinek a befolyására - csak az országgyűlés közbejöttével tartotta megoldhatónak, mintsem helytartótanácsi rendelkezéssel, amit feliratával tudomására is hozott a helytartótanácsnak.

Noha a megye „kétrendbeli” eljárása felett az udvari kancellária „rosz- szallásának” adott nyomatékos kifejezést, („ezen megyének ebbeli hibás eljárása ö. cs. kir. Felsége nevében komolyan rosszaltatván” ... „kétrendbeli feliratából kedvetlenül értette Ö. cs. kir. felsége”), a közgyűlés mégsem volt hajlandó megváltoztatni eredeti álláspontját, meggyőződvén róla, hogy „csak azon nevelési rendszer lehet üdvözs, mely a nemzet ön bel életéből kifejlődve törvényalkotás útján hozatik életbe,”5 Sőt ezt az álláspontját még a Helytartótanács 4545-ös - a vasárnapi tanodák ügyében kiadott - rendeletével szemben is fenntartotta, bár ennek a vasár- és ünnepnapokon működő „közoktatáspótló intézetnek” a 12. életévet betöltött ifjak számára való hasznáról alaposan meg volt győződve. E nagyobb városokban, s népesebb mezővárosokban létrehozott, s mindenki számára kötelező iskolatípusban, főképp a kézműves inasokra nézve - noha az ismétlőiskolázási kötelezettség időtartamát és felső korhatárát nem jelölték meg benne - alkalmanként 3 órán keresztül tanítottak hit- és erkölcstant egy órában, a másik két órát pedig olvasásra, írásra, a számvetés fő szabályaira, majd a természetrajzra és a természettanra fordították.

A korszak lezárása előtt 1846-ban (1153. sz. a.), majd 1847-ben kétszer is (1219. és 2400. sz. a.), s végül 1848-ban (231. sz. a.), lényegében ugyanazon köz