Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Kanyar József: Fejezetek Dél-Dunántúl reformkori népoktatástörténetéből
iskola - ötéves ciklusomként vizsgált - hullámzó építési ütemét: az emelkedés és a visszaesés folyamatában szemügy,re véve megállapíthattuk, hogy az első évtized (1780-90) emelkedő tendenciáját 1796-1805 között visszaesés követte. A II. József utáni iskolaépítés csökkenő folyamatába belejátszott az uralkodó osztályok szemlélete is, amely veszélyesnek tartotta a paraszti iskolázottságot és a fel- világosultságot. Kifejezetten ugyan nem szüntették meg az anyanyelvi iskolákat, hanem arra spekuláltak, hogy ezek a népiskolák - az egyház és a földesurak nem támogatása következtében - el fognak majd sorvadni. Az iskolaépítés kiugró csúcsát (17 iskolával) az 1806-1810 közötti esztendők képezték. E fél évtizedben ugrásszerűen nőtt a népiskolák építési üteme Baranyában a gazdasági élet fellendülése és a II. Ratio ösztönző hatására. A következő öt év újra az építkezések visszaeséséről tanúskodik, majd az 1816-30 közötti emelkedés után ismét visszaesés következett az 1831-35-ös esztendők nyomasztóan nehéz gazdasági viszonyai következtében, hogy utána ismét a lassú növekedés tanúi lehessünk a gazdasági reformprogram kedvező kibontakozása időszakában. Az iskolaépítések anyagi terheit - legtöbb esetben - Baranyában is a községek vállalták magukra, jó néhány helységben (Boly, Pécsvárad, Ürög stb.) azonban az uradalmak is segítettek, sőt - egyes adatok szerint — még a Helytartótanács is nyújtott pénztámogatást Harcz helység iskolaépítéséhez.3 Lassú folyamatként elkezdődött az iskola elkülönítése is a tanítói lakástól, miután célszerűtlen és alkalmatlan volt, hogy a tanító családja - esetleg a mester aprójószága - abban az egyetlen helyiségben lakjék és tartózkodjék, amelyben a gyerekek is tanulnak. De a bennük folyó munka tárgyi és személyi feltételei is csak lassan teremtődtek meg. A megyék bár érezték az országos politikában az egyre jobban jelentkező köznevelési szándékok áramlását, s tudni is vélték, hogy a köznép nevelésének ügye nagyot léphetne előre, ha a „népnevelőknek”: a tanítóknak a fizetését sikerülne megemelni még annak árán is, hogy azt részben az állam pénztárából teremtik elő. A végső megoldástól azonban visz- szarettentek a megyék, köztük Somogy is, a kérdést az országgyűlés hatáskörébe utalták át, s megelégedtek azzal, hogy a II. Ratio educationisban előírt iskolába járási kötelezettséget - immár ki tudja hányadszor - nyomatékkai hangsúlyozzák minden egyes esetben, a főszolgabíráknak iskolalátogatási és jelentési, a lelkészeknek pedig az év végi vizsgákon való megjelenési kötelezettségét. Amíg a megyék tehetetlenek maradtak a kérdés végleges megoldásában s a tanítói fizetések újabb javításánál a földesuraknál mitsem tudtak elérni, a hatósági szigor sem volt következetesnek mondható, hisz a tankötelezettségi rendeletek végrehajtásán - azt nagy toleranciával kezelve - csak annyit tudtak munkálkodni, hogy a törvényes rendelkezés végrehajtását több alkalommal is (i811, 1824, 1841, 1845, 1846, 1847, 1848) sürgették. A polgárosodás hatására a reformkori népiskola lassan már kezdte feloldani a feudalizmus XVIII. századi viszonyainak konzerválásában erősen közreműködő falusi oktatási és népművelési intézmények légkörét. Jelentős pedagógiai reformok, a II. Ratio és - különösképp - az 1845-ös elemi iskolai szabályzatok sürgette változások végrehajtásával, a tanügy kérdése iránti kedvezőbb szemlélet erősbödésével, az iskolába járás arányának a növekedésével, a népiskolázás tartalmi elemeinek a növekedésével, a gyakorlati és a hasznos ismeretek egyre táguló és szélesedő tananyagának a korszerűsödésével, a tankönyvek számá
