Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szili Ferenc: Vásárok Somogyban (1700-1848)
Jóllehet a vásárok több funkciót is betöltöttük, elsődlegesen mégis a gazdasági jellegük dominált. Ezekben a vásárokban az állatokat, a mezőgazdasági termékeket, valamint a céhek ipari termékeit értékesítették. Nemcsak a helyi és a regionális igényeket elégítették ki, hanem igen gyakran az országos és a külkereskedelem érdekeit is szolgálták. A híres hortobágyi hídi vásárhoz „Budapestről, Győrből, Kecskemétről, Szegedről, Miskolcról, Szatmárnémetiből, Nagyváradról, Egerből, Mezőtúrról, Nagykárolyból, Gyöngyösről, Gyuláról, Békéscsabáról, Nyíregyházáról, Ungvárról és nem utolsó sorban Debrecenből érkeztek”.6 De az erdélyi híres gyergyói vásárokon - a hízott állatok vásárlására - is megjelentek a pesti, a bécsi, a brünni és más külföldi városok kereskedői.7 Dunántúl kereskedőit pedig leginkább a győri gyapjú, valamint a pesti gabonavásárok vonzották. De közülük többen otthonosan mozogtak a bécsi és az ausztriai vásárokban, Dél-Dunántúl megyéiből pedig számosán látogatták a horvátországi vásárokat. Közülük a legkeresettebbek a zágrábi, az eszéki, a verőcei és a tengermelléki, a trieszti és a fiumei vásárok voltak. Dél-Dunántúlon elsősorban a Baranya megyei vásárok jelentőségére hívjuk fel a figyelmet. Mohács elsőbbsége dunai vízi útja miatt vitathatatlan, több száz hajó kötött ki árujával - évente -, illetve rakodott a kikötőben. Pécs, Siklós, Pécsvárad, Mohács gabonavásárai az országhatárokon túli területek kereskedőit is vonzották. A mohácsi, a vajszlói és a bólyi sertésvásárok - a régióban - a legkeresettebbek közé tartoztak.8 De a kanizsai vásárok jelentőségét sem kell különösebben hangsúlyoznunk. Azonban a kevésbé ismert vásárokat sem szabad alábecsülnünk, mivel e térség Magyarország és Horvátország érintkezési sávja volt, ahol a dél-dunántúli és a Dráván-túli régiók egymáshoz kapcsolódtak, nemcsak gazdasági, de etnikai tekintetben is. Ezek a vásárok sajátos arculattal rendelkeztek és a gazdasági funkciójukon túl olyan jelenségek is kitapinthatóak, amelyek országosan nem voltak ennyire jellemzőek. Itt a különböző nemzetiségi és vallású települések lakói gazdaságilag és kulturálisan is kölcsönösen hatottak egymásra. „A XVIII-XIX. századfordulói dunántúli árucserének, amely szükségszerűen nemzetiségi is lévén, rendkívül fontos interetnikus jelentősége volt.”11 A nemzetiségi ellentéteket feszítő erők nem itt működtek. E tájon évszázadokon keresztül békességben éltek ,a különböző nemzetiségi népcsoportok. A mesterségesen manipulált nacionalizmus, azonban itt csapódott le nem egyszer drámai módon. A XVIII-XIX. századforduló azonban e tekintetben még a béke korszaka volt. Éppen ez a békés együttélés, a kölcsönös egymásrautaltság bizonyítja, hogy sajnos a történelmi lehetőségek különböző alternatívái közül nem mindig az realizálódik, amely a népek fejlődése szempontjából optimális. Elkészítettük a vásárok helységenkénti kimutatását, amely áttekintő képet ad a vásártartási jogok jóváhagyásáról, illetve az országos és a heti vásárok számáról.10 (i. sz. melléklet) A XVIII. században mindössze huszonkét mezőváros, illetve uradalom rendelkezett vásártartási joggal, de közülük Légrád csak 1714-ig tartozott a megyéhez, amikor Somogyot és Zialát a török kiűzése után közigazgatásilag még nem választották el. Ha a vásárok területi szerkezeti megoszlását vizsgáljuk, az esetben szembetűnő, hogy a balatoni postaút mentén Szőlősgyörök és Marcali rendelkezett csak vásártartási joggal, illetve a postaút vonzáskörzetéhez tartozó Kéthely. Ezzel szemben a Szigetvári alsó-postaút mellett Szigetváron Istvándiban, Babócsán, 188
