Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)

Péterffy Ida†: Oroszi Julianna (Horváth Ádám első házassága) (1782-1793)

Euridicze a’ föld alá élve el ragadtatott,

Nekem, hogy Orfeus nyomát kövessem út nyittatott, Követtem, ’s hat esztendeig hol vártam, hol nyomoztam,

A bú s szégyen között habzó elmémtűl tudakoztam,

Élck-e? vagy Orfeussal a’ Pokolba vitettem?

Kínt ugyan tudom, valóban pokolbelit szenvedtem.

Hiti szegett szerelemmel egy fedél alatt élni,

Vele mások előtt, mint egy hív Társsal úgy beszélni,

Férj és feleség név alatt, egy sót, kenyeret enni,

Azonban a’ házasságrúl nem akarni hallani;

És mégis nekem, még így is magamat arra venni,

Hogy mint sem frigy bontó legyek, holtig fogok szenvedni, Nem Pokol beli kín-e ez? S ha ez is hozzá járul

Hogy sok szem mást nem jobbról néz, hanem bal oldalárúi. Titkoltam ugyan mint erős lélek szokta 'kínomat

Hol bús hol víg lant hangommal ketsegtettem magamat Sőt lantom ott is édes volt s szívre hatva hallaték A’ hol a’ hűség, szerelem mintegy fogva ta$£aték.

„Hite hagyott szerelem” mellett is „betsűlni egymást 'és igaz barátoknak vallani” - azt mutatja, hogy az együtt töltött évek során komoly lelki kapcsolat alakult ki a házastársak között. Horváthnak szellemi társa is volt az okos, művelt Oroszi Julianna, aki még ekkor is „szívre hatva” hallgatta poéta férje „lantjának” zengését. A „szívvel más ég sarkok alatt. . . lenni” reá is vonatkozott? Vagy csak Horváthra, ki „idegen szerelmek” után járt? Az 1789. év elején, január 17-én írt csillagászati témáról szóló cikket Horváth. Ez meg is jelent rövidesen, 1789. február 4-én a Magyar Músában. Ebben szerepel ez a kitétel: ,,el-ragada engemet Urania”, — a csillagászat múzsája. Ennek az elmélkedő jellegű írásnak mintegy folytatása, az akkor még kéziratban maradt ,,Parnasszusrúl a’ tsillagos égbe” című dalszöveg. A mindig hosszadalmas Horváthnál ritka rö- vidségű: csupán egy versszakból áll. Ügy érezhette, hogy a lényeget — kinevette- tését és elhagyatottságát - így is kifejezte. A magaköltötte dallam nála mindig nagy érzelmi telítettséget jelez.

Pegaze! vígy fel Urániához,

Ö maga híva minap magához,

A’ mikor állapotom sirattam,

Hogy ki nevettettem, el hagyattam.

Horváthot nemcsak tavasztól őszig, hanem télen is szántódi „Remete- ház”-ában találjuk. Itt írja műveinek hosszú sorát, innen küldi számos barátjához szeretette vágyó verseit a nagyoknál tisztelgő leveleit. Közben sok-sok dalában énekli bús magánosságát, s kesergi elhagyatott voltát.

Az el-hagyatott.

Nóta: Sóhajtással telnek-el, múlnak el ’s a’ t.

Magánosság neveli, terheli Sok bajaimat,

Az álom nem ügyeli éjjeli Gondolataimat, -