Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
helyen (a tanúk erről nem beszélnek világosan), akkor az igen messze vezetne bennünket a népi hiedelmeik világában. Hajdú temetés: Bolhó és Babócsa határjárásában; másik neve Marta- lóczky temetés.23 Katona temetés: Korpád és Lábod között határjel 1749-ben. A 65 éves bolhási tanú, Bojtor János vallja, hogy a határ „mégyen úgy tovább is nap nyu- gotnak igyenessen felül írt sűrűnél le vágott s korpádi helységbeliektül Lábodrul jövő s jobb kéznek Korpádra, bal kéznek pedig Segesdre menő út mellett el ta- karéttatott három légrádi katona temetésére” (13.540). Vujcza temetés: Őrei, Taszár és Zimány között határjel 1764-ben. A már többször említett nagy határper során számos tanút kihallgattak, többek között a Rákóczi-szabadságharc után Őreiből elvándorolt rácok leszármazottait is, akik ekkor a Baranya meg>'ei Somberekben éltek. Az esetről hallgassuk meg a kivégzett fiának, a 75 éves Orczy Miklósnak a szavait: „...beszéli! a tanú szegény Vuicza névű édes attyának szerencsétlenül esett halálát, hogy minekutánna báró Orczy István ménessébül egy bizonyos szép deres csikó el veszett volna, közönséges hír csak az volt, hogy minden bizonnyal az ő édes attya, Vujcza lopta volna el az deres csikót, történvén azonban báró Orczy István le jövetele, az édes attyát a tanúnak meg fogatta és kivitetvén az határra, az bikfa alatt meg ölette, kit is az taszáriak meg szánván, el temették ugyan azon Zimány és Orczi közt, melly helyet azután az ráczok Vujczni greb, az az Vujcza temetésnek hittak ...” (37.1509). Van olyan esetünk is, amikor még nem rögzül a helynév, de a tanúk igen jól tudják, hogy a sír a határon van és ismerik a temetés körülményeit. 1750-ben, Bézseny és Berény határvizsgálata során vallotta a második tanú, a 85 éves Ko- vásznyai János az alábbiakat: „azon bokros megye határt azért mind ő s mind mások határnak tartották, hogy ez előtt circiter 36 esztendővel is bizonyos bu- zsáki tekenyős békákat fogdosó legént a menykű e tájékon adgyon ütvén, buzsá- kiak ezen megyében, mint határon temették el a menykűnek meg ütése alkalmatosságával is említett legént, látta, amikor még az haja is égett, de az után te- metéssén is jelen volt. . . ” Egy másik tanú még hozzátette, hogy saját szemével látta a halott „fejéhez tétetett kereszt fát is” (15.600). E példák ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy két olyan esetről is tudunk, amikor holttestet találtak a határon. Gsicjal 1732-es határperében igaz határnak vallanak a bizonyságok egy pincehelyet, amelyben az egyik pásztor egy „holt ember testet” talált; el is szaggatta a szűrét, amikor ki akarta onnét húzni (4.187). 1768-ban pedig, Molvány határügyében a 98'éves poklosi Szabó Pál onnét tudta, melyik a három halom közül a molványi, hogy valamikor régen azon találták meg egy megölt török tetemét (Met. 49/1.). A megye teljes területéről gyűjtött számos példa alapján tehát feltétlenül egyet kell értenünk Takács Lajossal abban, hogy általános szokás volt azoknak a halottaknak a határon való eltemetése, akiket nem temethettek a közösség megszentelt temetőjébe. Nyilvánvaló, hogy az ilyen sírok a határ védelmét is szolgálták, hiszen a holtak hazajáró lelke mintegy be lett zárva a határ „senki- földjére” és józan ésszel nem lehetett várni, hogy valaki olyan területet követeljen magának, amely ezáltal a gonosz lakóhelye lett. - Hogy a határon, a határjelekben valóban ott van a gonosz, arra nagyon szép somogyi példát említ Takács Lajos.26 Forrásaink alapján ezt legfeljebb egy földrajzi névvel igazolhatjuk
