Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Tóth Péter: Somogyi határvizsgálatok tanulságai
A gonosz eilen azonban védekezni is kellett és valószínűleg e védekezés eszközei voltak azok a szent tárgyak, amelyek a határokon nyertek elhelyezést, mint határjelek. Talán a határfák kereszttel, keresztekkel való jelölésének is ez a legősibb értelme, bár nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kereszt volt a legegyszerűbb módon fába metszhető jel. Az viszont bizonyos, hogy 1759-ben Tótgyugy felső végén egy régi keresztfa szolgált határjel gyanánt Szőlősgyörök felé (27.1063). 1734-ben pedig Atád birtokosa, Czindery úr fakeresztet csináltatott és helyeztetett el jobbágyaival az általuk igaznak tartott határon (5.215). Arra, hogy egyházi épületek álltak a határon, a már idézett 1454. évi oklevél is példa: eszerint a határ egyik pontja a Szent Kereszt tiszteletére szentelt kápolna (Met. i.). Endréd 1743-ban tartott határvizsgálatában a tanúk a „Szent Péter tisztességére épített és régenten el pusztult kápolnát” mondják valóságos határnak (8.369), Terebezd és Tapsony között pedig ugyanabban az évben egy kápolna déli sarkát (8.381). - Berzence és Kétnyár között emberemlékezet óta a „határ álló Szent Sebestyén képe” mutatta a határt; a kép egy fakereszten függött. Az 1751-es vizsgálat során a tanúk egybehangzóan vallották, hogy „ott mindenkor keresztfa fenn állott, mikor az régi el romlott, ezen nem régi állíttatott”. Az egyik tanú hozzátette, hogy Berzencén laktában sokszor járt is processióval a képnél (16.651). * * * Dolgozatunk elején azt a célt tűztük magunk elé, hogy további adatokat szolgáltassunk a néprajz egy olyan területének a kutatásához, amelyre eddig kevés figyelmet fordítottak. Meggyőződésünk, hogy az általános tanulságok levonására, az összegzésre addig felelőtlenség lenne vállalkozni, amíg tízezerszám várnak kutatókra levéltárainkban a határügyekben tartott vizsgálatok iratai. Egy kérdés azonban óhatatlanul felmerül a kutatóban: ha ennyi szokás és hiedelem kapcsolódik a határokhoz, vajon lehetséges-e, hogy nyomaikkal később is találkozunk? Erre csak a recens néprajzi gyűjtések adhatnak feleletet. A fentebb, a szakállas farkas kapcsán idézett borsodi példa mindenesetre azt sugallja, hogy nem egészen reménytelen bizonyos hiedelemtípusokat - határban való eltévedést, ott megjelenő kísértet stb. - összefüggésbe hozni a határral. Ennek igazolására álljon itt egy példa: már 1864-ben sem volt eléggé világos Pesty Frigyes adatközlői számára, hogy miért lehet a határ közvetlen közelében találkozni kísértettel. A Gömör megyei Altnágy helységből való adatközlők a következőképpen magyarázzák az egyik dűlő nevét: „Alakos dűlő az óbásti határon... itt, miként a babonások beszélik, minden éjjel, különösen pedig Adventben, az úgynevezett gyertyás árny = alak, tüzes ember, fejetlen barát szokott kísérteni.”27 A XVIII. századi határvizsgálati jegyzőkönyvek azonban - amint azt a leírtak bizonyítják - egyértelművé teszik a kapcsolatot, s ezzel arra is feljogosítanak bennünket, hogy reméljük: még ma is kutatható a néprajznak ez a különösen izgalmas területe. most: 1751-ben több bizonyság szerint is az Ördög-árokban megy a Kazsok és Gölle közötti határ (16.647). 66
